Japánban köztudottan kevés az éves szabadnapok száma, ami szabadság jutna, azt meg nem illik kivenni, így igazi ritkaságnak számít, amikor újév napján és annak környékén konkrétan megáll az élet. Január elseje, az új év első napja お正月 oshōgatsu [osógacu, az a-t ejtsd rövid á-nak, az u pedig az u és ü között van félúton] a japánok legfontosabb ünnepe. Az ősi vallás, a shintō [sintó] szerint a napistennő a legfőbb isten, a naphoz imádkozni az év első napján pedig szerencsét és boldogságot hoz egész évre. Ezért van az, hogy minden japán igyekszik szerét ejteni egy sintó szentélyben elmondott imának, így az új év első három napjában ezek a helyek valódi zarándokhelyekké változnak. A leghíresebb szentélyekben, pl. a tokiói Meiji Jingū-ben [meidzsi dzsingú] ilyenkor milliók teszik tiszteletüket, így nem ritka, hogy hosszú órákat kell sorban állni, hogy egyáltalán bejussunk. Sokan látogatják meg ilyenkor a családjukat, ezért az utakon dugókra, az állomásokon pedig nagy tömegre kell számítani. Úgy általában azt lehet mondani, hogy ebben az időszakban sok száz éve nagy a jövés-menés, ezért a háziasszonyok feltalálták azt az újévi ételegyüttest, amelyet akár több napon át fogyaszthat a család, amíg a ház úrnője takarít, rokonokat látogat, vagy épp vendégül lát, és hát ugye boltba sem igen tud elmenni, merthogy szinte minden zárva van. A nagytakarítás az év végén kiemelt kötelezettség, olyannyira, hogy még az egyetemi kutatószobákat is kitakarítják a diákok. Erre a nagy bolondokházára aztán szépen ráépült a szolgáltató szektor is, kihasználva, hogy van az embereknek épp elég tennivalója, ki akar még napokon át főzni is. Az újévi ételköltemény ugyanis nem a rohanó világ háziasszonyainak való, magam sem ismerek olyan 80 év alattit, aki az お節料理 (osechi ryōri) [oszecsi rjóri] elkészítésére vállalkozna. Egyrészt irtózatos mennyiségű különböző alapanyag kell hozzá, nagyon időigényes, és ráadásul még könnyű elrontani is, így aztán egyszerűbb, de persze egyben sokkal drágább, ha megrendelik egy arra alkalmas helyen. Mint amikor mi elgondolkozunk azon, hogy elkészítsünk -e otthon három adag halászlét 2 nap alatt, vagy rendeljük meg az ugyan drága, de biztosan kiváló minőségű pl. Bock bisztrós halászlevet. Vagy süssünk -e 3 napig bejglit, vagy vegyük meg a Daubnerben. Hát ilyen praktikus kérdésekkel találja szemben magát a modern japán háziasszony is. Na, persze a legegyszerűbb, ha fogja az egész családot, és meglátogatja a szülőket vidéken, ebben az esetben garantáltan házi újévi ételt ehetnek az időmilliomos nagymama jóvoltából... Csupán gyönyörködtetés céljából vések ide pár osechi ryōri képet: http://www.enjoytokyo.jp/hotel/event/723068/ (a két részes szett ára 24.150 Yen, a három részesé pedig 48.300 Yen :)
http://numero.jp/news-20121206-vegetare/
http://www.flickriver.com/photos/tags/osechi/interesting/
Az újévi étkezésnek meg kell adni a módját, és hát úgy az igazi, ha otthon készítjük az ételt. Itt az újévi fogadalmak ideje, és én el is határoztam, hogy bár az élet rövid, én azért minden évben elkészítek majd egy, azaz EGY újévi japán ételt, és ha még élek vagy 50 évig, akkor egyszer csak be tudok majd fejezni egy komplett szettet. Az osechi ryōri legfontosabb szereplője az お雑煮 ozōni [ozónyi], vagyis rizsgombócos, azaz mochi-s [mocsi] leves. Ennek készítését rögtön el is halasztottam, mert a receptek mind úgy kezdődnek, hogy végy egy pár mochi-t... Különben is, megkímélem a horrortól a magyar blogolvasó közönséget, az új év első híradójába ugyanis minden évben bekerül a "mochi evés közben elhunytak száma", az időseknek nem kedvez a ragadós, nyúlós rizsgombóc. (Ez egy gasztroblog, ezért kötelességem megjegyezni, hogy szép halál lehet, különösen 100 év felettieknek...:) Szóval igen gyorsan szembesülünk azzal, hogy nem lehet nálunk elkészíteni egyetlen autentikus osechi ryōri-s fogást sem. De én nem adom föl, mivel mint minden japán étel, így az újévi is helyspecifikus, biztos vagyok benne, hogy sikerül találnom olyan receptet, amelyhez elég a magyarországi ázsiai boltok készlete... Na, de ezt majd abban a következő 50 évben, ami még hátra van, most így kezdésnek egy egyszerű édességet ajánlok, hogy megédesítse az évkezdést.
Gyerekkoromban nem szerettem sem a gesztenyét, sem az édesburgonyát. De aztán szép lassan megbarátkoztam mind a kettővel, főleg amiatt, mert nagyon egészségesek, ráadásul mindkét termésnek hamisítatlan téli hangulata van. Az édesburgonya Ázsiában alapétel, Japánban alkoholt és nagyon sok fajta édességet készítenek belőle. Többféle színben pompázik, általában fehér, de lila és narancssárga fajtája is gyakori. Magyarországon még sosem láttam lila édesburgonyát, pedig nagyon szép, kicsit vicces harsány lila színe van, Japánban fagyit és tortát is készítenek belőle. A satsumaimo [szacumaimo] név Kagoshima [kagosima] régi nevéből ered, az imo pedig mindenféle burgonyaszerű gumót jelent. Az édesburgonyának semmi köze nincs a krumplihoz, csak a kinézetük hasonlít, édes íze miatt inkább a sütőtökhöz szokták hasonlítani. Az egyik legegészségesebb eledel a földön, minden trópusi országban alapvető élelmiszernek számít. Nálunk sajnos túl hideg van a termesztéséhez, mivel a fagyot nem bírja, de szerencsére most már egyre több helyen kapható. Ha valaki lilát lát, szóljon, mert abból gyönyörű süteményeket lehet készíteni. Sok előnye mellett az is nagyon jó benne, hogy aki nem kedveli az édességet, vagy cukorbeteg, annak még csak cukrot sem kell a belőle készült édességhez adni, mert akkor is elég édes lesz. Az év első napját megédesíthetjük tehát ezzel a japán desszerttel, ráadásul a nevében benne van az arany szó, így nem kell különösebben magyarázni, miért is eszik pont újévkor. (栗金団 [kuri kinton], a kuri gesztenye, az arany írásjegyét pedig itt kin-nek kell olvasni) Japánban a gyerekek újév napján pénzt kapnak, mégpedig csodás díszekkel ellátott borítékban. Minden magyar háztartásba kívánok hát sok szép otoshidama-t [otosidama] és japán ételekben gazdag, boldog új esztendőt!
Hozzávalók:
200 g édes gesztenye, ehhez kell 200 g gesztenye, fél evőkanál cukor (ha lehet barna), 1 kiskanál mirin (bio és ázsiai boltokban kapható) és 1 kiskanál só
Kb. 700 g édesburgonya (+kb. 4 dl főzőlé)
2 evőkanál mirin (bio és ázsiai boltokban kapható)
8 evőkanál cukor (én nádcukrot használok, de ha valaki nem szereti az édességet, el is hagyhatja)
6 evőkanál méz
Először az édes gesztenyét készítem el. Nagy kedvencem a kiváló magyar élelmiszer minősítést kapott hámozott egész gesztenye előfőzve, fagyasztva, mert akkor nem kell vacakolni a sokszor kukacos héjas gesztenyével. Ebben az esetben villámgyorsan készen van az édesített gesztenyénk, hideg vízbe teszem, felforralom, majd leöntöm róla a vizet, ezt megismétlem háromszor, a negyedik forralásnál pedig hozzákeverem a cukrot, a mirint és a sót. Ezután addig főzöm, amíg teljesen meg nem puhul, ez kb. 5 perc. Az édesburgonyát meghámozom, apró kockákra vágom, és vízzel átmosom, majd egy pár percre be is áztatom. Ezután fedő alatt kb. 5 perc alatt puhára főzöm. A vizet egy másik edénybe öntöm róla, és félreteszem, de egy kis lét hagyok az édesburgonya alatt is, majd azzal együtt botmixerrel pürésítem. A félretett léből közben hozzáöntök, vigyázva, nehogy túlhígítsam, mert a végeredménynek a krumplipürénél sűrűbb masszának kell lennie. Hozzákeverem a mirint, a cukrot (el is hagyható), 4 evőkanál mézet, és közepes lángon 10 percig kevergetem. A végén adok még hozzá 2 evőkanál mézet, aztán hozzákeverem a gesztenyét, és egy éjszakára hűtőbe teszem. Azonnal is fogyasztható, ha esetleg nincs időnk kivárni, míg összeérnek az ízek...
A teriyaki 照り焼き [terijaki, az a-t ejtsd rövid á-nak] csirke már nálunk is kapható az egyik Japánban is sok üzlettel bíró gyorsétteremnek köszönhetően. Maga a szó roston sütést jelent, és az étel különlegessége, hogy ha autentikus teriyaki csirkét szeretnénk készíteni, akkor nagy bajban leszünk, mert ahány ház, annyi szokás, vagyis nagyon sokféle receptet fogunk találni. Ami biztos, hogy egy speciális pácról van szó, amelyben van sake [szake], mirin és szójaszósz, nagyjából, vagy pontosan ugyanakkora arányban. Ezt lehet megspékelni cukorral, kukoricakeményítővel vagy éppen gyömbérrel. Van, aki vizet is tesz hozzá. Hát, ki hogy szereti, próbálkozzon mindenki a leginkább kedvérevaló teriyaki szósz kikísérletezésével. Nem csak szárnyasra használható, sőt. Japánban eredetileg halszószként volt ismert, de ma már marhából készült húsgolyókon is ott van. Vegetáriánusok padlizsánra, vagy más sült, párolt zöldségre is tehetik.
Ma már Magyarországon is elérhető az egyik japán alapétel, a tōfu (豆腐) [tófu]. Japánul hosszú ó-val ejtjük, nem röviddel, a szó pedig a bab és a megsavanyodik, elromlik ige két írásjegyéből áll. Magyarul a szójabab túró, szójabab kocsonya, esetleg szójabab zselé kifejezéssel fordítható, bár egyik szavunk sem adja vissza a tōfu igazi értelmét. Aki evett már miso (味噌) [miszo] levest, az tudja, hogy levesbetétként is kitűnő, de nagyon sokféleképpen fogyaszthatjuk. Különösen ajánlott vegetáriánusoknak magas fehérje tartalma miatt. Ázsiában mindenhol nagyon kedvelt, sokféleképpen variálható alapanyag. Ígérem, hogy rengeteg tófuból készített japán étel receptjét fogom megosztani, de most elsőként álljon itt egy elnyugatiasodott, hipergyorsan elkészíthető tésztaétek. A másik fő alapanyag a shiitake (椎茸) [sítake] gomba, mely a másik nagy kedvencem, a japán konyha egyik hatlövetűje. Egy pár éve már nálunk is kapható frissen fóliázott, illetve szárított formában. Mindkettő jó, csak a szárítottnál kalkuláljunk pluszban pár órát, mert áztatni kell.