Ma van az elhízás elleni nap.
Pár éve a világ északi részén lettem figyelmes egy "Mi a japán nők titka" című könyvre, amelyben azt találgatja az író, hogy a japán nők vajon miért tartják a súlyukat, miért nincsenek úgy elhízva, mint a világ sok országában nők milliói. Nekem erről rögtön az jutott eszembe, hogy valahányszor japán csoportokat kísérgettem kishazánkban, jellemzően nőket, akkor minden étkezésnél ugyanannak a jelenetnek voltam tanúja. Történt ugyanis, hogy a hatalmas tányérral a kezében imbolygó pincérek láttán a hölgyek sikítozásba kezdtek, hogy ők ekkora adagot nem tudnak megenni. Később arra jutottam, hogy egy 20 főből álló japán csoportnak elég lenne egy 8 személyes magyar ebéd, vagy vacsora, mert rengeteg idő és fáradtság, értetlenség és bosszankodás kísérte az egyesével becsomagolást. Bizony, a japán nők kb. 60 %-t eszik annak, amit egy európai simán legyűr. Ennek természetesen önmagában még nem lenne súlyos következménye, nálunk azonban mégis van.
Ha összeszedjük azokat az alapélelmiszereket, fűszereket, melyek a japán konyhát jellemzik, akkor nagy vonalakban a következőt mondhatjuk el:
hal, tengeri herkentyűk és tengeri moszatok, algák, rizs, zöldségek (főleg párolva vagy sütve, és sokszor nyersen), rizs, gyömbér, gyümölcs, szójababból készült ételek (tófu, szójaszósz...), szezámmag, hidegen sajtolt olajok (pl. szezám), zöld tea, az édességek hagyományosan babból
nálunk:
hús (elsősorban disznó), elsősorban fehér lisztből készült kenyér, tej és tejtermék (főleg a zsíros változatok, pl. tejföl), zsír vagy olaj, tojás, zöldségek (általában 20-szor annyi ideig főzve, mint amennyi ideig kéne, de szinte soha nem nyersen), krumpli, só, bors, paprika, édességek tojás-liszt-cukor párosításával sokszor élesztővel, ráadásul olajban, vagy ami még rosszabb: zsírban sütve
A minap egy oversize modellt hallottam nyilatkozni a tévében. A kb. 20 éves leányzó úgy 35 kg súlyfelesleggel rendelkezett, de nem csak ő, hanem a többiek is (átlagosan kb. 50 kg többletsúllyal) önbizalomtól duzzadva vonultak végig a kifutón. A lány minden második mondatában szerepelt, a "mi, igazi nők", és büszkén mesélte, hogy a férfiaknak is a kerekded formák tetszenek. Félreértés ne essék, én is azt gondolom, hogy egy csontsovány modell, akit éheztetnek, akinek kilátszanak a bordái, zörög, mint Samu a szertárban, nem lehet követendő példa, és puszta jelenlétével a médiában súlyosan károsítja elsősorban a tinédzser kislányok önképét. Ezt aláírom. Sőt, azt sem gondolom, hogy mindenkinek vékonynak, soványnak kell lennie, hiszen vannak, akik vastagabb csontozattal születnek, és valóban szép, kerek formákkal büszkélkedhetnek. Azt is szeretném leszögezni, hogy vannak olyan betegségek, esetleg műtétek, amiknek mellékhatása az elhízás, ez nagyon sajnálatos, és soha nem szabad ezért elítélni bárkit. De úgy látom, hogy manapság átestünk a ló másik oldalára. Nagyon sok olyan "átnevelő" műsor van, amelyben bebeszélik a jelentkezőknek, hogy 110 kilósan is gyönyörűek, hogy csak szépen kell sminkelni, meg dögös ruhákból kivillantani a derékbőséggel felérő bokát, és már szexisnek is érezheti magát az illető. Aki meg nem érzi magát szépnek 150 kilósan, az forduljon pszichológushoz, mert baj van az önképével. És mi van, ha egyszerűen rosszul érzi magát a bőrében? Azt gondolom, hogy egy olyan országban, ahol a lakók több, mint fele elhízott, nem lenne szabad azt sulykolni, hogy pár 10 kiló felesleg még nem a világ, rá se ránts, nem tehetsz róla, csak érezd magad jól, és haragudj arra, aki nem értékeli a szép kerek idomaidat. Ez nem csak hogy a józan ésszel szembe megy, de nagyon veszélyes is. A bűncselekmény már csecsemőkorban elkezdődik, amikor a gyerekorvos csupa jóindulatból, vagy épp a tápszergyártók kedvére téve ráerőlteti anyukára a hozzátáplálást. Aztán jönnek a cukros üdítők, a chips, az édességek, beleértve a nagyon egészségesnek mondott, fehér cukorral átitatott csokis müzliket, kekszeket, teákat, és persze könnyebb a szülőnek is, ha nem kell a gyereket üldözni a kelbimbóval.
Japánban is súlyos problémákat okoz a globalizáció. Már a 80-as években panaszkodott édesanyámnak olyan japán anyuka, akinek a fia reggelire péksüteményt evett, gyorsétterembe járt, és meg is lett az eredménye, 30 évesen már súlyosan el volt hízva. Van tehát összefüggés, nem beszélhetünk csodáról, hiszen ha az ember sokat eszik, keveset mozog, akkor előbb-utóbb hízni kezd. Ez pedig egyenes út a népbetegségekhez, a magas vérnyomáshoz, szívproblémákhoz, emésztőszervi megbetegedésekhez.
Szerintem a legegyszerűbb, ha a mindennapokban nem arra koncentrálunk, hogy mit ne együnk, hanem arra, hogy mit igen. Már az is nagyon sokat segítene, ha a vásárlók tudatosak lennének, elolvasnák a termékek hátoldalát, és nem dőlnének be a "nagyon egészséges, mert 1 % teljes kiőrlésű liszt került a cukor mellé. És ha az a vásárló, aki elolvassa a hozzávalók feliratot komolyan venné, és a kosárba csak olyan árut tenne, ami tényleg egészséges. Sok zöldséget, gyümölcsöt, cukormentes terméket. A boltba pedig lehetne gyalog menni, vagy biciklivel, mert napi 20 perc intenzív mozgás mindenkinek kötelező lenne.
Most egy olyan ételt osztok meg, amit könnyedén elkészíthetünk akár télen is, kisgyereknek is adható, ráadásul nem telik el 10 perc, és már kész is van a finom és egészséges étel. Ez nem autentikus, tradicionális japán recept, csak egy ötlet, amit egy japán háziasszonytól lestem el. A lényeg, hogy jó minőségű alapanyagokat használjunk, és merjünk kísérletezni.
4-500 g mirelit vegyes zöldség (lehetőleg legyen benne zöldbab, sárgarépa, kaliforniai paprika, de adhatunk hozzá külön borsót, kukoricát is), ha kisgyereknek adjuk, akkor bio, de mindenképpen olvassuk el, hogy mi van benne, mert gyakran tartalmaznak adalékanyagot
1 db lótuszgyökér (elhagyható)
nagyobb csíra, pl. mungóbab (nem minden csírát lehet párolni, van, ami csak nyersen jó)
szezámmag
szójaszósz, egy kis Worcesterhtire (ejtsd vusztör) szósz ízlés szerint
hevíthető növényi olaj (lehetőleg szezám)
A lótuszgyökeret vékony szeletekre vágom, hideg vízzel leöblítem, és forrásban lévő vízbe teszem. A forrástól számítva 10 percig alacsony hőmérsékleten főzöm. A mirelit zöldségekhez pár száz forintért kapható párolót használok, így roppanósak maradnak. Egy lábasban vizet forralok, beleteszek egy kis sót, és amikor már forr a víz, akkor alacsony hőmérsékletre kapcsolok. Beleteszem a párolót a lábasba, abba a zöldségeket, és 5 percig fedő alatt párolom őket a párolóban. Közben egy serpenyőben olajat hevítek, beleforgatom a csírát, és 1-2 percig kevergetem. Amikor kész a zöldség, akkor leszűröm, és hozzákeverem a csírához, és beleteszem a lótuszgyökeret is. Még 2-3 percig fedő alatt párolom, hozzáöntöm a szósz(oka)t, és már kész is. Megszórom egy kis szezámmaggal és rizzsel tálalom.
Gyerekkoromban ki nem állhattam a sütőtököt. Az egyben sült töknek még az illatától is rosszul voltam, és a világért sem ettem volna meg. Aztán Japánban megszerettem, és ez is egyike lett azoknak az ételeknek, amelyeket japánosan elkészítve nagyon szívesen eszem, de máshogy nem. Mint sok más alapanyaghoz, a sütőtökhöz is tökéletesen passzol a szójaszósz. Az édes tök és a sós szójaszósz nagyon érdekes együtt, és ha nem az egyébként Japánban is közkedvelt amerikai stílusú pumpkin soup-ot készítem, akkor a falatokra vágott tököt biztosan szójás ízzel vegyítem. Az édesburgonya sem tartozik a gyerekek kedvencei közé, viszont nagyon egészséges, érdemes heti egyszer beiktatni az étrendbe ilyenkor késő ősszel, amikor egyébként is kevés a vitaminforrás. És mi másra lenne szüksége a gyerekeknek, ha nem vitaminra? Viszont adódik a kérdés, hogy hogyan etessük meg velük ezt a fura gyökérgumót? Na, erre sikerült most egy nagyon jó megoldást találnom, és annyira finom lett, hogy bár ipari mennyiségben készült, mindössze másfél napig bírta a hűtőben. Ami biztos, hogy senki sem fog rájönni, mi is van benne, elég ha azt mondjuk, hogy egy kis majonézes krumpli keleties beütéssel. A többi maradjon a mi titkunk... 
A japánok étkezési szokásai sokat változtak az idők folyamán, és erről a hagyományos japán ételek vizsgálatakor győződhetünk meg a legjobban. 
Nyáron tökéletes saláta alap a friss spenót. Az izakaya-k [izakaja, az a-t ejtsd rövid á-nak] japán "ivók" egyik nagy slágere. Nem szabad túlfőzni, mert akkor elveszíti frissességét, zamatát, de ezen kívül nem kell semmire sem ügyelni, annyira borzasztóan egyszerű étel.