dec
22

dscn8824.JPG

Banzai! Akihito császár holnap 81 éves. De nem ennek örömére csillognak olyan szépen ilyenkor a japán boltok, áruházak. Bár a japánoknál nem hagyományos ünnep a karácsony, és semmilyen szertartás nem kapcsolódik ehhez a keresztény jeles naphoz, a karácsonyi dekorációk és persze a karácsonyi dalok elárasztják ilyenkor az utcákat. Bár korábban már sokat írtam a témáról, azt nem győzöm hangsúlyozni, hogy amikor Japánból az ember hazajön Európába - és ez nem csak Budapestre vonatkozik -, akkor azt veszi észre, hogy az itteni ünnepi hangulat eltörpül a szigetországihoz képest. Na, de az már csak úgy van, hogy ha Japánban csinálnak valamit, azt nagyon csinálják. A karácsony este (kurisumasu iibu [kriszmasz íbu, uz u-t ejtsd az u és ü között] legfontosabb kelléke az eper torta, ennek receptjét korábban már megosztottam, és ezzel nagyjából vége is a "hagyományos" fogásoknak. Így az idén a mézeskalács mellé beillesztettem ezt a végtelenül egyszerűen, gyorsan elkészíthető süteményt az adventi sütögetésbe. Bár nem karácsonyi, azért jól megfér az ünnepi asztalon a többi édesség közt.

A fekete szezámmag pedig egyébként is ránk fér, mert A, E, B és D vitamin tartalma mellett ráadásul még kalcium is annyi van benne állítólag, hogy lekörözi a tehéntejet. Én szinte mindenre teszek, egyformán finom sült húson és zöldségen, de amint a mellékelt ábra mutatja, süteménybe is rakhatjuk. Japánban nagyon fontos hozzávaló, mind a mag, mind a belőle készített olaj alapélelmiszer. Egy helyes kis mozsárban törik össze, aminek recés a széle, de sima mozsárban és darálóban is megőrölhetjük. Japánban ez a tevékenység mindennapos, még egy olyan mondás is van, hogy "megőrli a szezámmagját", vagyis hízeleg neki, nyalizik

A tésztát kiszaggathatjuk hagyományos mézeskalács formázóval is, és akkor meg aztán végképp beleillik az ünnepi körképbe. Egy nagyon kedves japán barátnőmtől kaptam a receptet, aki amikor vendégségbe hozott nekünk ebből a sütiből, akkor hoppon maradtam. 10 perc alatt elfogyott, nekem alig jutott pár morzsa, így kénytelen voltam megsütni.

Boldog Karácsonyt mindenkinek!

 

Hozzávalók (20 darabhoz):

50 g vaj

40 g barna vagy inkább nádcukor

1 tojássárgája

90 g süteményliszt

5 g fekete szezámmag frissen őrölve

porcukor

 

A szoba hőmérsékletű vajat a cukorral egy kézi habverő segítségével jól összedolgozom. Hozzáteszem a tojássárgáját, és addig keverem, amíg homogén massza nem lesz. Hozzákeverem a lisztet és a szezámmagot, majd egy spatulával gurigává formázom. Kézzel addig gyúrom, amíg egy 2-3 cm átmérőjű rudat kapok, amit folpackba tekerek, és a mélyhűtőbe teszem fél-1 órára. Ha porcukorral készítem, akkor előtte a folpackra rászitálom a porcukrot, és meghengergetem rajta a tésztarudat. Egy éles késsel tetszőleges vastagságú szeletekre vágom, és a 180 fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt készre sütöm. 

okt
30

DSCN8447.JPGGyerekkoromban ki nem állhattam a sütőtököt. Az egyben sült töknek még az illatától is rosszul voltam, és a világért sem ettem volna meg. Aztán Japánban megszerettem, és ez is egyike lett azoknak az ételeknek, amelyeket japánosan elkészítve nagyon szívesen eszem, de máshogy nem. Mint sok más alapanyaghoz, a sütőtökhöz is tökéletesen passzol a szójaszósz. Az édes tök és a sós szójaszósz nagyon érdekes együtt, és ha nem az egyébként Japánban is közkedvelt amerikai stílusú pumpkin soup-ot készítem, akkor a falatokra vágott tököt biztosan szójás ízzel vegyítem. Az édesburgonya sem tartozik a gyerekek kedvencei közé, viszont nagyon egészséges, érdemes heti egyszer beiktatni az étrendbe ilyenkor késő ősszel, amikor egyébként is kevés a vitaminforrás. És mi másra lenne szüksége a gyerekeknek, ha nem vitaminra? Viszont adódik a kérdés, hogy hogyan etessük meg velük ezt a fura gyökérgumót? Na, erre sikerült most egy nagyon jó megoldást találnom, és annyira finom lett, hogy bár ipari mennyiségben készült, mindössze másfél napig bírta a hűtőben. Ami biztos, hogy senki sem fog rájönni, mi is van benne, elég ha azt mondjuk, hogy egy kis majonézes krumpli keleties beütéssel. A többi maradjon a mi titkunk... 

Hozzávalók:

100 g sütőtök (meghámozva, akár elősütve is lehet)

100 g édesburgonya

1 közepes méretű vöröshagyma

4 evőkanál majonéz (a bio boltokban kapható nagyon finom, de bármelyik tubusos is megteszi)

2 evőkanál szójaszósz

2 evőkanál szezámmag 

A sütőtököt és az édesburgonyát forró vízben puhára párolom - sütőben is meg lehet sütni -, és egy villával pépesítem. Közben a hagymát felaprítom, és megfőzöm, majd összekeverem a sütőtökös pürével, hozzáöntöm a szójaszószószt és a majonézt, és megszórom a szezámmaggal. Pár órára hűtőbe teszem, hogy összeérjenek az ízek, és megpróbálok belőle másnapra is félretenni... :)

 

sze
29

DSCN8226.JPGA don-ról írtam már korábban (lásd.: 2012. december 19.), és a spenótért is rajongtam már (2012. augusztus 4.), de a spenótos don-ra mostanáig várni kellett. Ha ősz, akkor sütőtök, és bár lehet, hogy ezzel teljesen egyedül vagyok, de nekem a spenótot is jelenti. Szeptember-október táján már megjelennek a csodás spenót csokrok a japán boltokban, és egyszerűen nem lehet elmenni mellettük, olyan szép, nagy levelek, gusztusosan egybekötve. Itt található is pár kép a Japánban kapható spenótról: 

http://www.sirogohan.com/hourensou.html

A japánok főzik a spenótot, és megeszik a szárát is, pedig jó vastag. Amíg nálunk a bazsalikom leveléhez hasonlít, kicsi, és vékony szárú, addig a japán spenót nagy levelű, hosszú és vastag szárú. Érdemes friss spenótot és megbízható helyről származót vásárolni, mert a szára tökéletesen felveszi a vegyi anyagokat a földből, és ez főleg a várandós kismamáknál és az 1 évnél fiatalabb csecsemőknél lehet veszélyes. Nem is beszélve a benne található oxálsavról, amely nem túl gyakori és nem nagy mennyiségű fogyasztás esetén nem okozhat gondot. Érdemes 2 hetente beiktatni az étrendbe, és hogy ne mindig főzelék formájában kerüljön az asztalra, megosztok egy rizses-tojásos-húsos receptet, amit még a gyerekek is imádnak.

Hozzávalók:

 

160 g friss spenót

5 kiskanál szójaszósz

4 tojás

8 kiskanál cukor, lehetőleg nádcukor

300 g darált csirke

4 kiskanál sake [szake, az a-t ejtsd rövid á-nak, ázsiai boltokban kapható főzőbor]

1 kiskanál gyömbérlé (a friss gyömbért fokhagymaprésben a legegyszerűbb kinyomni)

4 edényke főtt rizs

1/2 kiskanál só

 

Az alaposan megmosott spenótot forrásban lévő vízbe teszem, és pár perc alatt megfőzöm. 1 cm-es darabokra vágom, és hozzáöntök 1 kiskanál szójaszószt. A tojásokat egy tálba töröm, hozzáöntök 4 kiskanál cukrot, fél kiskanál sót, és összekeverem. Egy serpenyőben rántottát készítek a tojásból. Japánban 2-3 pálcikát használnak, azzal kevergetik a tojást ahhoz, hogy egészen apró részecskékre törjön. Persze lehet fakanállal is, csak apróra vagdaljuk vele. A rántottát kiveszem, és beleteszem a húst, majd hozzáöntök 2 evőkanál szójaszószt, 4 kiskanál sake-t, 4 kiskanál cukrot és 1 kiskanál kifacsart gyömbért. Közepes hőmérsékleten addig kevergetem, amíg elfő a lé, és a hús teljesen kész. Elvileg ehhez is 2-3 evőpálcikát kell használni, hogy tökéletesen apró legyen a hús. Ezután már csak annyi van hátra, hogy szépen elrendezzem a húst, a tojást és a spenótot az időközben megfőtt rizs tetején. 20 perc az egész, és kiváló főzelék pótló.

 

 

 

júl
18
Kép 1079.jpg
Nyáron, ha meleg van, nem szeretek sütni-főzni. Vagyis pontosítanék, ez nem azt jelenti, hogy nem kerül az asztalra házi készítésű étel, hanem csak azt, hogy nem szívesen melegítem fel plusz 2 fokkal a szobát. Szeretek egyszerű ételeket készíteni, salátákat, amikhez friss, nyers zöldséget, gyümölcsöt, hideg rizst, halat, pár perc alatt grillezett húst használok. Ilyenkor gyakrabban használom az algát, amit csak fel kell vágni csíkokra, és máris egész más íze van az ételnek, a miso-t [miszo], amibe csak bele kell forgatni a halat, hűtőbe tenni, és már mehet is a grillre, no és nagy kedvencemet, a lótuszgyökeret. Rizst tálalok hozzá, egy kis tenger gyümölcseit, halat vagy grillezett húst. Igazi nyári csemege. 
Hozzávalók:
1 nagyobb darab lótuszgyökér
1 evőkanál salátaolaj (a legjobb a szezám)
1 evőkanál sake [szake] (esetleg fehérbor)
1 evőkanál szójaszósz
1 kiskanál méz vagy 1 evőkanál nádcukor (aki édesszájú, tehet bele többet is...)
2 evőkanál ecet
víz
A lótuszgyökeret meghámozom és felszeletelem. A szeleteket pár percre vízbe áztatom, leöblítem, majd egy edénybe ecetet teszek és annyi vizet, hogy a lótuszgyökér szeleteket ellepje. Ezután megint leöblítem, kicsavarom a szeleteket, és az olajat nagyon alacsony hőfokon melegíteni kezdem. Beleteszem a szeleteket, kicsit kavargatom, majd amikor átmelegedtek, hozzáöntöm a sake-t. Közben - ügyelve arra, hogy nehogy túlhevítsem az olajat, mert akkor a lótuszgyökér leragad - összekeverem a szójaszószt a mézzel, vagy cukorral, egy kiskanál vízzel hígítom, és a lótuszgyökérre öntöm. Kész is. 
máj
22

Kép 999-002.jpgMa van az elhízás elleni nap.

Pár éve a világ északi részén lettem figyelmes egy "Mi a japán nők titka" című könyvre, amelyben azt találgatja az író, hogy a japán nők vajon miért tartják a súlyukat, miért nincsenek úgy elhízva, mint a világ sok országában nők milliói. Nekem erről rögtön az jutott eszembe, hogy valahányszor japán csoportokat kísérgettem kishazánkban, jellemzően nőket, akkor minden étkezésnél ugyanannak a jelenetnek voltam tanúja. Történt ugyanis, hogy a hatalmas tányérral a kezében imbolygó pincérek láttán a hölgyek sikítozásba kezdtek, hogy ők ekkora adagot nem tudnak megenni. Később arra jutottam, hogy egy 20 főből álló japán csoportnak elég lenne egy 8 személyes magyar ebéd, vagy vacsora, mert rengeteg idő és fáradtság, értetlenség és bosszankodás kísérte az egyesével becsomagolást. Bizony, a japán nők kb. 60 %-t eszik annak, amit egy európai simán legyűr. Ennek természetesen önmagában még nem lenne súlyos következménye, nálunk azonban mégis van.

Ha összeszedjük azokat az alapélelmiszereket, fűszereket, melyek a japán konyhát jellemzik, akkor nagy vonalakban a következőt mondhatjuk el:

hal, tengeri herkentyűk és tengeri moszatok, algák, rizs, zöldségek (főleg párolva vagy sütve, és sokszor nyersen), rizs, gyömbér, gyümölcs, szójababból készült ételek (tófu, szójaszósz...), szezámmag, hidegen sajtolt olajok (pl. szezám), zöld tea, az édességek hagyományosan babból

nálunk:

hús (elsősorban disznó), elsősorban fehér lisztből készült kenyér, tej és tejtermék (főleg a zsíros változatok, pl. tejföl), zsír vagy olaj, tojás, zöldségek (általában 20-szor annyi ideig főzve, mint amennyi ideig kéne, de szinte soha nem nyersen), krumpli, só, bors, paprika, édességek tojás-liszt-cukor párosításával sokszor élesztővel, ráadásul olajban, vagy ami még rosszabb: zsírban sütve

A minap egy oversize modellt hallottam nyilatkozni a tévében. A kb. 20 éves leányzó úgy 35 kg súlyfelesleggel rendelkezett, de nem csak ő, hanem a többiek is (átlagosan kb. 50 kg többletsúllyal) önbizalomtól duzzadva vonultak végig a kifutón. A lány minden második mondatában szerepelt, a "mi, igazi nők", és büszkén mesélte, hogy a férfiaknak is a kerekded formák tetszenek. Félreértés ne essék, én is azt gondolom, hogy egy csontsovány modell, akit éheztetnek, akinek kilátszanak a bordái, zörög, mint Samu a szertárban, nem lehet követendő példa, és puszta jelenlétével a médiában súlyosan károsítja elsősorban a tinédzser kislányok önképét. Ezt aláírom. Sőt, azt sem gondolom, hogy mindenkinek vékonynak, soványnak kell lennie, hiszen vannak, akik vastagabb csontozattal születnek, és valóban szép, kerek formákkal büszkélkedhetnek. Azt is szeretném leszögezni, hogy vannak olyan betegségek, esetleg műtétek, amiknek mellékhatása az elhízás, ez nagyon sajnálatos, és soha nem szabad ezért elítélni bárkit. De úgy látom, hogy manapság átestünk a ló másik oldalára. Nagyon sok olyan "átnevelő" műsor van, amelyben bebeszélik a jelentkezőknek, hogy 110 kilósan is gyönyörűek, hogy csak szépen kell sminkelni, meg dögös ruhákból kivillantani a derékbőséggel felérő bokát, és már szexisnek is érezheti magát az illető. Aki meg nem érzi magát szépnek 150 kilósan, az forduljon pszichológushoz, mert baj van az önképével. És mi van, ha egyszerűen rosszul érzi magát a bőrében? Azt gondolom, hogy egy olyan országban, ahol a lakók több, mint fele elhízott, nem lenne szabad azt sulykolni, hogy pár 10 kiló felesleg még nem a világ, rá se ránts, nem tehetsz róla, csak érezd magad jól, és haragudj arra, aki nem értékeli a szép kerek idomaidat. Ez nem csak hogy a józan ésszel szembe megy, de nagyon veszélyes is. A bűncselekmény már csecsemőkorban elkezdődik, amikor a gyerekorvos csupa jóindulatból, vagy épp a tápszergyártók kedvére téve ráerőlteti anyukára a hozzátáplálást. Aztán jönnek a cukros üdítők, a chips, az édességek, beleértve a nagyon egészségesnek mondott, fehér cukorral átitatott csokis müzliket, kekszeket, teákat, és persze könnyebb a szülőnek is, ha nem kell a gyereket üldözni a kelbimbóval.

Japánban is súlyos problémákat okoz a globalizáció. Már a 80-as években panaszkodott édesanyámnak olyan japán anyuka, akinek a fia reggelire péksüteményt evett, gyorsétterembe járt, és meg is lett az eredménye, 30 évesen már súlyosan el volt hízva. Van tehát összefüggés, nem beszélhetünk csodáról, hiszen ha az ember sokat eszik, keveset mozog, akkor előbb-utóbb hízni kezd. Ez pedig egyenes út a népbetegségekhez, a magas vérnyomáshoz, szívproblémákhoz, emésztőszervi megbetegedésekhez. 

Szerintem a legegyszerűbb, ha a mindennapokban nem arra koncentrálunk, hogy mit ne együnk, hanem arra, hogy mit igen. Már az is nagyon sokat segítene, ha a vásárlók tudatosak lennének, elolvasnák a termékek hátoldalát, és nem dőlnének be a "nagyon egészséges, mert 1 % teljes kiőrlésű liszt került a cukor mellé. És ha az a vásárló, aki elolvassa a hozzávalók feliratot komolyan venné, és a kosárba csak olyan árut tenne, ami tényleg egészséges. Sok zöldséget, gyümölcsöt, cukormentes terméket. A boltba pedig lehetne gyalog menni, vagy biciklivel, mert napi 20 perc intenzív mozgás mindenkinek kötelező lenne. 

Most egy olyan ételt osztok meg, amit könnyedén elkészíthetünk akár télen is, kisgyereknek is adható, ráadásul nem telik el 10 perc, és már kész is van a finom és egészséges étel. Ez nem autentikus, tradicionális japán recept, csak egy ötlet, amit egy japán háziasszonytól lestem el. A lényeg, hogy jó minőségű alapanyagokat használjunk, és merjünk kísérletezni. 

4-500 g mirelit vegyes zöldség (lehetőleg legyen benne zöldbab, sárgarépa, kaliforniai paprika, de adhatunk hozzá külön borsót, kukoricát is), ha kisgyereknek adjuk, akkor bio, de mindenképpen olvassuk el, hogy mi van benne, mert gyakran tartalmaznak adalékanyagot

1 db lótuszgyökér (elhagyható)

nagyobb csíra, pl. mungóbab (nem minden csírát lehet párolni, van, ami csak nyersen jó)

szezámmag

szójaszósz, egy kis Worcesterhtire (ejtsd vusztör) szósz ízlés szerint

hevíthető növényi olaj (lehetőleg szezám)

A lótuszgyökeret vékony szeletekre vágom, hideg vízzel leöblítem, és forrásban lévő vízbe teszem. A forrástól számítva 10 percig alacsony hőmérsékleten főzöm. A mirelit zöldségekhez pár száz forintért kapható párolót használok, így roppanósak maradnak. Egy lábasban vizet forralok, beleteszek egy kis sót, és amikor már forr a víz, akkor alacsony hőmérsékletre kapcsolok. Beleteszem a párolót a lábasba, abba a zöldségeket, és 5 percig fedő alatt párolom őket a párolóban. Közben egy serpenyőben olajat hevítek, beleforgatom a csírát, és 1-2 percig kevergetem. Amikor kész a zöldség, akkor leszűröm, és hozzákeverem a csírához, és beleteszem a lótuszgyökeret is. Még 2-3 percig fedő alatt párolom, hozzáöntöm a szósz(oka)t, és már kész is. Megszórom egy kis szezámmaggal és rizzsel tálalom. 

máj
13

Kép 803.jpgNem tudom ki hogy van vele, de én azért nem rajongok a levesért, mert annyira eltelít, hogy utána már semmit sem tudok enni. Ezért vagy csak levest eszem, vagy nem eszem levest, vagy külön eszem a levest és a többi fogást pár óra különbséggel. De ha mindent akarok egyszerre, akkor a japán tálalást választom, és az étkezés végén eszem levest. A japánok ugyanis egyszerre tesznek minden fogást az asztalra, és egyáltalán nem tabu a levest az étkezés végén elszürcsölni. Az igazán ínyencek együtt isszák a levest a rizzsel, vagy mással, tea helyett, vagy mellett. Na, így már oké a leves. Főleg, ha nem borzasztóan nagy adagban érkezik, csak egy pici tálkában. És most már nálunk is egyre többen követik azt az ázsiai szokást, hogy étkezés közben nem iszunk hideget, mert nagyon rossz a gyomornak. Ha nagyon vágyunk evés közben folyadékra, akkor kortyolgassunk egy kis meleg levest. Hajrá levesek!

Hozzávalók:

4 csésze (1 liter) dashi (ld. a dashi konbu-ból és tonhal pehelyből című 2013. április 30-ai bejegyzést)

4 shiitake [sítake, az a-t ejtsd rövid á-nak] gomba, lehetőleg friss, de ha szárítottat használunk, akkor ne felejtsük el felhasználás előtt beáztatni

180 g tōfu [tófu, az u-t ejtsd az u és ü között] 

4 evőkanál miso [miszo] (szójabab paszta)

egy kis szójaszósz

A dashi-t felforralom egy lábasban, és hozzáadom a kb. 3 mm-es darabokra vágott shiitake-t. Egyetlen egy percig forralom őket együtt, majd hozzáadom a kis kockákra felvágott tófut. Ezután nagyon alacsony hőmérsékleten tovább főzöm. Közben egy tálkába teszem a miso-t, ráöntök pár kanál forró dashi-s levet, és kevergetés közben feloldom benne. Beleöntöm a miso-t a levesbe, hozzáöntök egy kis szójaszószt, forráspontig hevítem, de ahogy elkezd gyöngyözni, azonnal leveszem, és a kész levest tálkákba öntöm. 

már
31

DSCN6791.JPGJapánban fantasztikusak az ételek, de amikor az ember már jó ideje ott él, előfordulhat, hogy jelentkezik a gyomorhonvágy. Az érzés hirtelen jön, egyik pillanatról a másikra, és az ember azon kapja magát, hogy bármennyire is odáig van a rizsért, a halért, a miso [miszo] pasztáért, az algáért meg a párolt zöldségekért, valahogy hiányozni kezd a tejföl, a túró, a mák, meg a pörkölt. Én is Japánban főztem életem első gulyás levesét, amit itthon soha nem készítek, és egyedül ott hiányzott a Pick szalámi és a fehér kenyér. Ma azonban már sokat változott a japán konyha is, a globalizáció hatása, hogy szinte már semmit sem kell hiányolnunk az európai ételek közül. Van egy csomó kiváló olasz étterem, ahol olyan szakácsok dolgoznak, akik Olaszországban éltek és ott tanulták a pizzakészítés fortélyait, beépült a paszta a mindennapi életbe is, nagyon jól elkészítik a carbonarat és a bolognait, nem is beszélve az autentikus amerikai family restaurant-okról, ahol van hamburger, sült krumpli, meg sajttorta. Szerintem még jobban is csinálják, mint Amerikában, de ez egyébként is jellemző Japánra, ha egyszer valamit átvesznek, azt tökéletesítik. A kínai ételeket is úgy készítik, hogy az ember Kínában nem eszik olyan finomat.

A 80-as évek végén viszont még csak a Makku, azaz a Meki volt, meg a Kéjefsí, ahol "európai" ízekkel találkozott az ember, én pedig gyerekként rendszeresen követeltem ki magamnak a rántott csirkét sült krumplival. De akkoriban még tényleg az volt a helyzet, hogy rizs, rizs, rizs, ráadásul az étkezés végén, no meg hal és zöldség. A gyerekek viszont olyanok, hogy na, ezeket pont nem annyira szeretik. A KFC olyan volt, mintha Magyarországba haraptam volna, és a gyorséttermi hamburgert is hungarikumnak éreztem. Ez azonban a múlt, mert ma már tényleg minden utcasarkon van egy jó fúziós, vagy olasz, francia étterem, skandináv, esetleg német pékség, külföldi élelmiszereket áruló bolt, vagy egy olyan japán étterem, ahol fantasztikus rántott húst sütnek olajban. És akkor el is érkeztünk a tonkatsu-hoz, ami talán azoknak is ismerős lehet, akik az import élelmiszereket forgalmazó üzletekben, ázsiai boltokban szétnéztek a szószos polcon, mert a Tonkatsu [tonkacu, az a-t ejtsd rövid á-nak, az u-t pedig az u és ü között] szósz sok helyen kapható, sőt, lassan már együtt jár a szójaszósszal és a Teriyaki [terijaki, az a-t ejtsd rövid á-nak] szósszal. 

A tonkatsu egy szóösszetétel, az egyik legjobb példája a rövidítésnek. A karaoke az igazi klasszikus, ami a オーケストラ kara ōkesutora [kara ókesztra, az a-t ejtsd rövid á-nak], vagyis üres (a karate pl. üres, vagy puszta kezet jelent szó szerint) zenekar. A vicc az, hogy az angol nyelvbe visszaépült a szó, csak mivel nem tudták, hogy az oke az orchestra rövidítése, így az angol kiejtési szabályoknak megfelelően oki lett belőle, és ezért mondják még a magyarok is karaokinak, ami a nyelv változásának kitűnő példája. Mert hát mi is történt valójában? Jött egy szó az amerikaiból a japánba, ott elvegyült egy japán szóval, aztán visszament az Államokba, ahol megint átment egy kis átalakuláson, hozzánk pedig már úgy érkezett, mint angol szó, de annyira átalakult, hogy a khereoukhí hallatán még egy japán sem gondolná, hogy az a karaoke. Az egyik fele japán, a másik fele angol, csak úgy, mint a 消しゴム keshigomu-nak [kesigomu, az u-t ejtsd az u és ü között], ami meg törlő gumi, azaz radír. Vegyesházasság a 豚カツ tonkatsu is, mert az meg a disznó írásjegyének kínai olvasata és a cutlet, azaz szelet japánosított átírásának rövidítése. A 豚 kínai írásjegy japán olvasata buta [buta, az u-t ejtsd az u és ü között, az a-t pedig rövid á-nak], kínai olvasata ton, és disznót jelent, a カツ meg a カツツ katsuretsu [kacurecu, az u-t ejtsd az u és ü között] rövidítése. 

És ha már a kínai és a két japán írásrendszer keveredése került szóba, meg kell említenünk egy másik olyan kifejezést, amely nélkül nincs tonkatsu. Ez pedig a panko [az a-t ejtsd rövid á-nak. Fontos, hogy mindkét magánhangzó rövid, tehát nem pánko és nem pánkó]. Örömmel konstatálom minden alkalommal, amikor olvasom, tévében hallom, hogy a panko kezd beépülni a magyar konyhába. Séfek és hétköznapi háziasszonyok egyre gyakrabban használják a "közönséges" zsemlemorzsa helyett. Pusztán annyi a különbség, hogy a panko nagyobb darabokból álló morzsa, és ettől az étel még ropogósabb lesz. A パン粉 panko szót a tonkatsu-hoz hasonlóan az egyik japán írásrendszerrel, a külföldi eredetű szavak átírásához használt katakana-val és egy kínai írásjeggyel írjuk. A パン pan [rövid á, nem páááán...] a portugál pão, azaz kenyér szóból származik, mivel Japánban régen nem ismerték a kenyeret, ezt is, mint sok más dolgot, a portugálok ismertették meg a japánokkal. A 粉 ko jelentése pedig por. A porrá zúzott kenyér pedig nem más, mint a kenyérmorzsa. 

No, de vissza a tonkatsu-hoz. A jó tonkatsu étterem aranyat ér, csak az az egy baj van vele, hogy állandóan tele van, és ha nem vagyunk elég elszántak, akkor nehezünkre eshet az étterem előtti székeken órákat ücsörögni. Na, de ha nem ez a legnagyobb problémánk, mert nincs a közelünkben tonkatsu étterem, akkor készítsük el magunk otthon. 

Hozzávalók:

4 szelet disznó java (jobb híján így tudnám összefoglalni, mert ez lehet karaj, vagy szűzpecsenye, a lényeg, hogy jó minőségű szép négy szelet legyen. A hús kiválasztásáról bővebben ld. a sertésfalatkák teriyaki szószban című 2013. május 13-ai bejegyzést)

1 tojás

liszt

panko (ázsiai és bio boltokban kapható speciális panír)

hevíthető növényi olaj (az extra szűz olíva, a szezám és társai nem alkalmasak a 170 fok körüli hőmérsékleten való sütéshez. Mindig olvassuk el a részletes leírást, és csak olyan olajat használjunk, amelyet hevítéshez ajánlanak. Ne használjunk azonban zsírt és vajat, és ennél az ételnél a kókuszszír sem túl jó választás...)

3 kiskanál só

egy kis frissen őrölt bors

Tonkatsu szósz (ázsiai boltokban kapható gyümölcs és zöldség alapú szósz)

4 levél fejes káposzta

 

A hús szeleteket oldalt beirdalom, sózom, borsozom. A rántott hús készítésével megegyező módon először beleforgatom a húst a lisztbe, a felesleget leütögetem róla, majd a tojásban forgatom meg, végül a panko-ban. Egy serpenyőben kb. 170 fokra hevítem az olajat, a hús szeleteket beleteszem, és 3-4 percig sütöm. Megfordítom, majd a másik oldalt is sütöm 1-2 percig. Ezután közepes hőmérsékletről magasabb fokozatra kapcsolok, és 2 percig erősebb lángon is sütöm. Miután a húst az olajból kiemeltem, és konyhai papírtörlőre helyeztem, várok kb. 2 percet, és csak utána szeletelem föl. A szeletés elhagyható, Japánban ezt nyilván azért csinálják, hogy pálcikával ne legyen olyan bonyolult megenni. Ami kötelező ennél az ételnél, az a káposztasaláta, de semmi fakszni, a káposztát lereszeljük, és csak úgy nyersen a tányérra helyezzük. Japán mustárral, tonkatsu szósszal és természetesen rizzsel tálaljuk. Eredeti alapanyagokból frissen sütve az ünnepi asztalon is megállja a helyét.  

már
26

DSCN7560.JPGBár a Húsvétból Japánban semmit sem veszünk észre - természetesen kivételt képeznek a keresztények, akik a japán lakosság mindössze kb. 1 %-át teszik ki -, gondoltam itt az ideje egy kis tojásos recept közlésének. Nem lennék meglepve, ha a globalizációnak köszönhetően pár év múlva ebben az időszakban már Japánban is minden a nyusziról, a tojásról, a bárányról, a csibékről és mindezek csokiba öntéséről szólna...

Ez a gyönyörű tojásos omlett tekercs, amit most Húsvétra szántam, nagyon közkedvelt japán étel. Mivel hidegen is kiváló, ezért az otthon készített, vagy vásárolt ebédes/tízórais/uzsonnás dobozba, japánul 弁当, bentō [bentó]-ba gyakran kerül. A kedvenc szakácskönyvem olvasótábora szavazatai alapján ez a 3. olyan japán étel, amelyet elkészítenének az olvasók valaki másnak. Vidékenként eltérő hozzávalókat különböző arányban használnak. A すき焼き sukiyaki-hoz [szukijaki, az u-t ejtsd az u és ü között, az a-t pedig rövid á-nak] hasonlóan関東 Kantō [kantó, az a-t ejtsd rövid á-nak] és 関西 Kansai [kanszai, az a-kat ejtsd rövid á-nak] régióban más alapanyagokból készítik. Előbbi Tōkyō [tókjó]-Yokohama [jokohama, az a-kat ejtsd rövid á-nak], utóbbi Ōsaka [ószaka, az a-kat ejtsd rövid á-nak] -Kyōto [kjóto]-Kōbe [kóbe] környéke. Összességében elmondható, hogy Tokió környékén cukorral készítik, és ettől édes lesz, míg Oszakában és környékén inkább sós. Ezért a hozzávalókat négy különböző recept szerint közlöm. Érdemes mindet kipróbálni, mert mindegyik verzió nagyon finom. Kivételesen nem 4 személyre számítom az adagokat, hanem 2-3 főre, hiszen ez inkább előétel, vagy kísérő fogás, nem főétel. Az egyszerűség kedvéért a készítésénél az 1-es számú hozzávalókat soroltam föl, de értelemszerűen, ha valaki nem az első receptet készíti, akkor is ugyanúgy készítse, csak legfeljebb cukor nem kell bele, illetve sake helyett mirin-t használunk.

1. Kantō 1.

4 tojás

3 evőkanál dashi [dasi, az a-t ejtsd rövid á-nak] (a készítéséről ld. a dashi-ról szóló bejegyzéseket, 2013. április 17, április 30.)

1 kiskanál sake [szake, az a-t ejtsd rövid á-nak] (ázsiai boltokban kapható főzőbor)

1/3 kiskanál só

másfél evőkanál cukor (én nádcukrot használok)

1/3 kiskanál szójaszósz

növényi olaj a sütéshez

gyömbér, jégcsapretek a díszítéshez

bambuszból készült "tekerő" a tekeréshez (ázsiai boltokban kapható, sushi tekercs készítésnél is ezt használjuk) 

 

2. Kantō 2.

4 tojás

5 evőkanál dashi [dasi, az a-t ejtsd rövid á-nak] (a készítéséről ld. a dashi-ról szóló bejegyzéseket, 2013. április 17, április 30.)

2 evőkanál mirin (ázsiai és bio boltokban kapható édes főzőbor)

1/4 kiskanál só

1 kiskanál cukor (én nádcukrot használok)

1 kiskanál világos szójaszósz

növényi olaj a sütéshez

gyömbér, jégcsapretek a díszítéshez

bambuszból készült "tekerő" a tekeréshez (ázsiai boltokban kapható, sushi tekercs készítésnél is ezt használjuk) 

 

3. Kansai 1.

4 tojás

1 dl dashi [dasi, az a-t ejtsd rövid á-nak] (a készítéséről ld. a dashi-ról szóló bejegyzéseket, 2013. április 17, április 30.)

1 evőkanál sake [szake, az a-t ejtsd rövid á-nak] (ázsiai boltokban kapható főzőbor)

1/3 kiskanál só

növényi olaj a sütéshez

 

Kansai 2.

4 tojás

4 evőkanál dashi [dasi, az a-t ejtsd rövid á-nak] (a készítéséről ld. a dashi-ról szóló bejegyzéseket, 2013. április 17, április 30.)

1 evőkanál mirin (ázsiai és bio boltokban kapható édes főzőbor)

1/3 kiskanál szójaszósz

1/6 kiskanál só

növényi olaj a sütéshez

Buktatók: ha a serpenyőben a közönséges rántotta is leragad, akkor ez a trükkös kis tojásos darab biztos nem fog sikerülni. Bár a hagyományos japán tojássütő vastag falú, én ehelyett inkább palacsintasütő serpenyőt ajánlanék. Gyakorlat teszi a mestert, ha először elrontjuk semmi gond, csak ne égessük le, és akkor meg lehet enni. Japánban külön erre a célra árulnak négyszög alakú serpenyőt, de el lehet készíteni kerekben is.

Egy keverőtálban jól összekeverem a tojásokat. Egy másik tálba öntöm a dashi-t, a cukrot, a sót, a sake-t és a szójaszószt, majd a tojáshoz keverem. Nekem az a szokásom, hogy a serpenyőt maximális hőmérsékletűre hevítem, és amikor nem kell, hogy nagyon forró legyen a massza, akkor leveszem az edényt a főzőlapról. Egy olajjal átitatott konyhai papírtörlővel kikenem a serpenyőt. Japánban hosszú pálcikával főznek, ezzel a legegyszerűbb végighúzogatni az olajos törlőt a serpenyőben, de tökéletes a spatula is. A tojásos massza 1/4 részét öntöm először a serpenyőbe, jól eloszlatom egészen az edény négy széléig, és amikor félig átsült, tehát alul már vélhetően kész, felül viszont még kellőképpen nyers, akkor a serpenyő alsó részébe tekerem a tojásos masszát, és így kapom meg az első tekercset. Ez elég sok gyakorlást igényel, nekem sem sikerült elsőre, mert elég nagy hőmérsékleten dolgozunk, ezért irtó gyorsan kell a "tésztát" tekergetni. Szóval az omlett az edény alján van összetekerve. Megint beolajozom papírtörlővel az edényt, és egy gyors mozdulattal az edény tetejére csúsztatom a tojásos tekercset. A helyét ugyanúgy beolajozom, mint az előbb az edény felső részét. Öntök egy újabb 1/4-et a tojásokból az edénybe úgy, hogy a serpenyő tetején lévő már elkészített és feltekert omlettet is érje, sőt, egy kicsit megemelem a tekercset, hogy alá is befolyhasson az új tojásos massza. Jól megküldöm, először fölfelé, majd lefelé, megint úgy, hogy minden sarkot érjen, illetve ha a serpenyő kerek, akkor a széléig el kell jutnia a tojásos masszának. Félig megsütöm, magam felé tekerem a régi és az új omlett tekercsemet egyben, és ahogy az aljára lehoztam, egy gyors mozdulattal megint az edény tetejére pakolom, ezzel dupla omlett tekercset létrehozva. Huh. Most vagyok a felénél. Már csak fele van meg a masszának, ezzel a felével is pont ugyanazt csinálom, mint az első felével.

Ha kész, akkor még melegében beleteszem a bambusz tekercselőmbe, úgy, hogy a gömbölyű része érje az omlettet, és megformázom. Ha nincs bambusztekercselőnk, az sem gond, mert egyébként is nagyon szép lesz a végeredmény, de a tekercselővel érdekes formákat is lehet készíteni, ezt főleg a gyerekek szeretik a bentójukban. Ígérem, hogy lesz még omlett, már csak azért is, mert ez a legegyszerűbb sushi fajta. Folyt. köv... 

 

 

feb
28

DSCN7125.JPGA rizs a 寿司 sushi [szusi, az u-t ejtsd az u és ü között] alapja. Bár sokan hajlamosak azt hinni, hogy ez valamilyen speciális rizsfajtát jelent, és hogy ez a rizs ragacsos, valójában teljesen közönséges rizsről van szó, japánul 粳 uruchi [urucsi, az u-t ejtsd az u és ü között] vagy 米 [uru gome]. A ragacsos rizsről majd egy külön bejegyzésben írok, ez japánul もち米 mochi [mocsi] gome. Az azonban tény, hogy sushi-nak csak a rövid, kerekebb rizs használható, a hosszú, pergő nem. Ezt nevezik nálunk sushi rizsnek, esetleg japán rizsnek, de fontos, hogy csak az elkészítési módban különbözik a "sushi rizs" és a "normál rizs".

Magyarországon szinte minden sushi névre hallgató rizs jó minőségű, bár általában elmondható, hogy itt is működig a minél drágább, annál jobb elve. De legyünk résen, mert ránk sózhatnak borzasztóan rossz minőségű rizst is aranyáron, ha ráírják, hogy Basmati, vagy hogy Risotto, ezek olyan hívószavak, amelyekkel rengeteg embert át lehet verni, főleg, ha szépen csillog a csomagolás. Ha nem sushi-t készítek, akkor a kisújszállási Nagykun rizst használom, ami pont annyit tud, mint egy olcsóbb olasz rizs, csak az előbbinek, ráadásul a barnának (!) 399 Ft kilója, a másiknak meg 1590. A rizsről bővebben egyébként írt nemrég a Magyar Konyha (38. évfolyam 1-2. szám, 11-14. o.) is, csupa érdekesség, érdemes elolvasni. Én is írtam már róla pár dolgot a zöldborsós rizs című bejegyzésben (2013. április 28.) Na, de vissza a sushi-hoz, bocsánat szusihoz, csak így magyarosan, hiszen már nálunk is behízelegte magát a köztudatba. Először hagyjuk a feltétet, ma csak a rizsről lesz szó. 

Hozzávalók:

500 g szusi rizs

kb. 8x8 cm-es konbu (ázsiai és bio boltokban kapható alga, bővebben ld. a dashi-ról szóló bejegyzéseket) 

625 ml hideg víz+a rizsmosáshoz

2 evőkanál sake (Ázsiai boltokban kapható főzőbor)

5 evőkanál rizsecet

2 evőkanál cukor

2 kiskanál só

Egy keverőtálba beleöntöm a rizst, és annyi hideg vizet teszek hozzá, hogy elfedje. Jó alaposan megmosom a rizst, úgy, hogy a rizsszemek "egymást mossák", vagyis jól egymáshoz dörzsölöm őket. Leszűröm, majd újra kezdem. Ekkor még nagyon zavaros a víz, de 3-4 alkalom után szépen kitisztul. A negyedik alapos mosás után a szűrőben hagyom legalább 1 órára.

Ezalatt a konbu-t egy nedves törlővel áttörölgetem, de nem azért, hogy a fehér foltokat lemossam, csak az esetleges szennyeződést, homokot távolítom el. Ollóval négy egyenlő részre vágom. Én rizsfőzőt használok, de ha nincs rizsfőzőnk, akkor a rizst egy serpenyőbe, vagy fazékba kell tenni. Hozzáöntöm a vizet és a sake-t, a konbu-t pedig a rizs tetejére helyezem. Közepes hőmérsékleten kezdem el főzni fedő nélkül, rizsfőzőben sem teszem rá a fedőt, majd amikor megjelennek az első aprócska buborékok, ami azt jelzi, hogy a víz hamarosan elkezd forrni, kiveszem a konbu-t. Nagyon fontos, hogy nehogy túl későn vegyük ki, mert akkor a rizs nyálkás lesz. Amikor a víz már forr, lejjebb veszem a hőt, rizsfőzőnél csak ráteszem a fedőt, letakarom, és 15 percig párolom. A fedőt nem szabad emelgetni, mert az nem tesz jót a rizsnek.

Lezárom, illetve lekapcsol a rizsfőzőt, és az edényben hagyom újabb 15 percig. Egy fakanállal, vagy erre alkalmas rizsszedő kanállal jól átforgatom a rizst, óvatosan, nehogy összetörjenek a szemek. Egy tiszta konyharuhát terítek a fazékra, és ráteszem a fedőt. 10 percig így hagyom, hogy felszívja a nedvességet. Elkeverem az ecetet a cukorral és a sóval egy nem fémből készült edényben. Egy alacsony falú nem fém - hagyományosan egy kb. 30 cm átmérőjű kerek fa - edénybe szedem a rizst, és ráöntöm az ecetes lét.

Most jön a truváj :) Az egyik kezemmel óvatosan keverem a kanállal a rizst, a másik kezemben egy legyezővel legyezem. Ezt a műveletet kb. 5 percig folytatom, amíg a rizs szoba hőmérsékletűre nem hűl. Ez a gyors hűtési folyamat kell ahhoz, hogy a rizs megfelelő textúrájú legyen. Letakarom az edényt egy nedves konyharuhával. Most már készen van, még 4 órán keresztül felhasználható. Nem szabad hűteni, mert az megkeményíti a szemeket. Nemsokára folyt. köv. a feltétekkel... 

<a href="http://www.bloglovin.com/blog/11862253/?claim=ehd563ubuyf">Follow my blog with Bloglovin</a>

feb
14

Matcha-s csoki

| Szerző: Eszuteru | 11:03 pm

DSCN7099.JPGA 抹茶 matcha [maccsa, az a-t ejtsd rövid á-nak] a legősibb japán tea fajta, feljegyzésekből tudjuk, hogy a császár már a 9. század elején matcha-t ivott. Ma már inkább csak a teaszertartások (cha no yu ) [csa no ju, az a-t ejtsd rövid á-nak, az u-t pedig az u és ü között] alkalmával szokás a teát porított formában inni, pedig a teafű vagy 7 évszázaddal később terjedt el, mint a por. Magyarországon sokszor úgy emlegetik, hogy matcha tea, ami a békön szalonna tipikus esete. A 抹茶 két kínai írásjegye magáért beszél. A 抹 matsu [macu, az a-t ejtsd rövid á-nak, az u-t pedig az u és ü között] jelentése dörzsöl, porrá tör, porrá zúz, a cha [csa] pedig tea. Szó szerint tehát porrá zúzott teát jelent. Természetesen zöldet. De erről majd egy külön fejezetben tea címszó alatt...

Úgy döntöttem, hogy nem szaporítom az egyébként nagyon érdekes és helytálló írások számát a matcha egészségre gyakorolt pozitív hatásáról, inkább egy kis érdekességet osztanék meg róla. 

Az igazi, elementáris matcha őrület Japánban kezdődött, bár matcha ízesítésű fagyit állítólag már a 70-es években is árultak az USA-ban. Én személy szerint a KitKat cég nevével fémjelzett csokit tartom a csúcspontnak. Volt egy időszak, amikor a matcha-s csoki úgy elárasztotta az édességes polcokat, mint nálunk az ízesített túró rudi, vagy a bejgli karácsonykor. A KitKat csoki egyébként is nagyon népszerű Japánban, de a matcha-s változat egyszerűen zseniális. Természetesen Kiotóban kezdődött diadalútja, a tea központjában, és ma már nagyon sok fajtája van, még az ebay-en is rendelhető: 

A témára rányomult a Starbucks is, a Kyoto matcha latte-t, ha jól tudom 2006-ban dobták piacra.

De lehet smoothie-t, frappuccino-t, jégkását is kapni, egyik régi kedvencem a Häagen-Dazs parféja. 

Ezek után nem meglepő, hogy nálunk is egyre népszerűbb, hogy mást ne mondjak, egymás után jelenik meg a trendkövető cukrászdák kínálatában. pl. Zazzi...

Na, de aki otthon akar megőrülni, eszelősen követni a legújabb trendeket kötényben a konyhában spatulával a kezében, annak kötelező kipróbálni a japán Valentin-napi matcha-s fehér csokit. 

Továbbra is éljenek a férfiak, na meg a nők, akik ilyen csokit bírnak otthon összehozni...

Figyelem, közérdekű közlemény következik:

Ha a nagy Őt a spenótnak még a gondolatától is a hideg rázza, akkor Valentin-napon maradjunk inkább a jól bevált kakaópornál. Klorofillban gazdag zöld növénybarátaink nem mindenkinek jönnek be, főleg elsőre. Ebben az esetben a tavalyi bejegyzést ajánlom szeretettel...

Kicsi szívek mindenkinek! :) 

 

Hozzávalók kb. 12 db-hoz (az arányok a fontosak, a formától függően változhat a darabszám):

80 g fehér csokoládé (minél jobb minőségű, annál finomabb lesz a csokink)

15 g sózatlan vaj

40 ml habtejszín

másfél evőkanál matcha a masszába + amiben megforgatom

A tábla csokit kézzel darabokra töröm, és a vajjal együtt egy hőálló edényben megolvasztom. Kézi habverővel jól összedolgozom a vajat és a csokit, majd hozzáöntöm az előtte kicsit megmelegített tejszínt. Belekeverem a teát, megint jó alaposan összekeverem a habverővel, majd belekanalazom a szív alakú bonbonkészítő formába, hűtőbe teszem kb. 3 órára - ha nem dermed meg, fél órára még a fagyasztóba is be lehet tenni -, megforgatom a teában, és kész is. 

feb
6

Dashi konbu-ból

Címkék: konbu hideg víz | Szerző: Eszuteru | 4:46 pm

DSCN6941.JPG(A dashi-ról [dasi] ld. bővebben a 2013. április 30-án kelt bejegyzést.)

Nem minden ételhez illik a tonhal pehely íze, de szerencsére az alaplét kizárólag algából is elkészíthetjük. 

Hozzávalók:

konbu (ázsiai és bio boltokban kapható alga)

víz

Egy kb. 8x8 centis algához, azaz konbu-hoz 3 csésze, vagyis 6 dl vizet öntök. Az áztatási idő meglehetősen liberálisan értelmezett, a lényeg, hogy minimum 30 percet, maximum 1 órát töltsön az alga a vízben. 1 óra elteltével alacsony hőmérsékleten fedő nélkül elkezdem főzni. Amikor megjelennek az első aprócska buborékok, vagyis közvetlenül a forrás előtt kiveszem a vízből a konbu-t. Az így készült alaplevet japánul konbu dashi-nak hívják, és a szakácskönyvekben mindig külön jelzik, ha erre van szükség. 

jan
3


Újév-002.JPGAz újévről írtam már 2013-ban eleget, most inkább azon merengenék, hogy miért tartják sokan nehezen megoldhatónak a friss, nyers zöldség fogyasztását télen. Ma már szinte egész évben ugyanolyan esélyekkel indulunk, ha hazai zöldségre vágyunk, mert én ettem már piacról származó vízízű felfújt paradicsomot augusztusban, és teljesen jó bogyiszlói paprikát januárban. Alapvetően ellene vagyok a télen epret, nyáron banánt fogyasztó népszokásnak, de el kell ismernem, hogy az élelmiszerek minősége rengeteget változott az elmúlt pár évben. Ott van pl. a nagy dilemma, hogy akkor most a friss áru -e a jó, vagy inkább a konzerv, esetleg a fagyasztott. Vannak esetek, amikor nem biztos, hogy a "friss" tényleg az, illetve jobb -e a friss holland, mint a fagyasztott magyar? A konzervvel az is együtt jár, hogy az üveget, illetve a fémet ki kell dobni, és így nagyobb lesz az ökológiai lábunknak a nyoma, mint ha kicsi műanyag zacskót dobunk ki. Vagy mégsem. Őrült nagy dilemmák ezek, nem is beszélve a fagyasztás egészségre káros hatásáról. A legjobb nyilván az, ha magunk termesztjük, ami újabb kérdéseket vet fel, pl. hogy az erkélyen hónapokig nevelgetett 1 kg paradicsom megéri -e a fáradtságot, illetve hogy tényleg jó -e, ha a városi levegőn érleljük... Ezeket a kérdéseket momentán nem tudom megválaszolni, és nem is biztos, hogy valaha meg fogom tudni, azt viszont egészen biztosra veszem, hogy télen sem kell a szervezetet megfosztani a friss zöldségtől. Ott van rögtön a jó öreg káposzta. Ha megpároljuk, akkor olyan büdös lesz a lakásban, hogy egy életre elmegy tőle a kedvünk. Ha készen vesszük a párolt káposztát, akkor meg tele van cukorral. A legjobb tehát, ha nyersen tesszük az asztalra, és reszelünk még hozzá egy kis répát, vagy hagymát, vagy mindkettőt.

Japánban télen a jégcsapretek a menő. Persze a káposztasaláta is, de az már inkább amerikai beütéses, mert ha saláta, akkor az a coleslaw még a KFC-ben is. Az pedig már a globalizáció vívmánya. Van viszont ez a csodálatos gyökér, ez a jégcsap formájú retek, amiből nálunk is van télen bőven, finom is, magyar is, és még olcsó is. Most egy újévi retek saláta receptet osztok meg azzal a felhívással, hogy hajrá téli zöldségek, kerüljetek bele a magyar emberek étrendjébe!

Friss, ropogós, nyers zöldségekben gazdag boldog új évet kívánok mindenkinek! 

Hozzávalók: (az arányok kedvéért írtam a mennyiséget, de érdemes ennél többet csinálni egyszerre, mert nagyon finom, és gyorsan elfogy)

1 jégcsapretek (kb. 500 g)

1 sárgarépa (kb. 100 g)

2 kiskanál só (én Himaláját használok)

1 evőkanál cukor (én nádcukrot használok) 

4 evőkanál ecet (lehetőleg rizs, de lehet alma is, viszont semmiképpen ne a sima 10, meg 20 %-os...) 

 

A feldolgozást illetően bármi megengedett, a lényeg, hogy hámozzuk meg a retket és a répát Hogy milyen formára nyessük, az szerintem mindegy. Ha nagyon kevés időm van, akkor nem szoktam vacakolni a reszeléssel, vagdosással, hanem berakom őket a botmixeres aprítómba, és egészen kicsire vagdalom. Így 3 perc alatt kész a saláta. (A japánok hosszú csíkokra szokták vágni mindkettőt, de ez véleményen szerint részletkérdés.) Egy nagy üvegtálba teszem a felaprított zöldséget, hozzákeverem a sót, és egy kicsit állni hagyom. Ezután nem túl erősen kifacsarom a sós zöldséget, ez megszabadítja a felesleges víztől, viszont nem az egésztől, mert akkor könnyen kiszárad. Csak egy enyhe nyomás a két tenyerem között, és már kész is. Hozzákeverem a cukrot és az ecetet, jól összeforgatom, és legalább egy órára, de akár egy egész napra hűtőbe teszem. Lezárt műanyag dobozban 3-4 napig is eláll. Nem csak újévkor, egész télen nagyon finom saláta.  

 

 

dec
17

A makréla dícsérete

Címkék: makréla | Szerző: Eszuteru | 3:53 pm

1-DSCN6254.JPGKarácsony közeledtével felmerül a kérdés, hogy az ünnepi asztalra milyen hal is kerüljön. Azt, hogy a magyar népesség szinte kizárólag ilyenkor fogyaszt halat, régóta tudjuk, én azonban mostanában kezdtem megérteni ennek okát is. Nálunk nincs tenger, ugye, ezért aztán nem is a közkultúra része a tengeri hal, mint ahogy magas hegyek sincsenek, ezért nem kell azon csodálkozni, ha az emberek nem síelnek, vagy nem ismerik fel a medve lábnyomát... Édesvizünk van bőven, folyók, tavak, de az édesvízi hal köszönőviszonyban sincs a tengerivel. Idén karácsonykor a szürke harcsából próbáltam tengeri süllőt varázsolni, de nem jártam sikerrel. Hiába, a harcsa harcsa, nem véletlen, hogy pörköltnek készítik, vagy savanyú káposztával nyomják el az eredeti ízét, és jól megtejfölözik. Aki viszont egy nagyon jóízű, mégis borzasztó gyorsan és egyszerűen elkészíthető halat szeretne az ünnepi asztalra, az a makrélával csak jól járhat.

Bár a budaörsi halpiac melletti Dokk büfében kiválóan elkészítik az egész makrélát rozmaringos, fokhagymás fűszerolajban, ennek a halnak minden fűszer nélkül is csodálatos íze van. Japánul "só-sütésnek" hívják azt az eljárást, ahogy a képen látható hal készült, de talán a sós grillezés találóbb fordítás. A shioyaki (塩焼き) [siojaki] (az a-t ejtsd rövid á-nak) eljárást más halaknál is alkalmazzák, de a grillezett makréla, azaz 鯖 saba [szaba], vagy saba no shioyaki különösen népszerű.

A halakról általában írtam már korábban, de most végre csokorba szedtem a japán konyhában leggyakrabban felhasznált fajtákat. A japán mellett az angol és latin megfelelőjét és azt is feltüntettem, hogy Magyarországon elérhető -e, bár az utóbbi megjegyzés idővel változhat. Igyekszem naprakész lenni halügyileg, és frissítem a listát, ha megjelenik egy új fajta a piacon. Apropó piac, érdemes a nagyobb csarnokokban zaklatni a halárusokat, hadd érezzék a pressziót, hátha akkor idővel kapható lesz pl. a fantasztikus fattyúmakréla... Forrásként Richard Hosking A Dictionary of Japanese Food c. könyve szolgált, de ellenőriztem az adatokat weboldalakon is. 

Makréla, mackerel, Scomber scombrus, 鯖 saba [szaba] (kiejtést ld. fent). Maga a makréla szó a nyílt tengeri halak több fajtáját magába foglalja. Nálunk a 40-50 cm-es közönséges makréla, Japánban a chub vagy Pacific mackerel, Scomber japonicus kapható. Szinte teljesen megegyezik az Atlanti-óceánban honos makrélával (Atlantic chub mackerel, Scomber Scolias).  

A makrélák családjába tartozik, de nálunk egyenlőre nem elérhető a ló, vagy más néven fattyúmakréla, jack, horse mackerel, Trachurus vagy Caranx, 鯵 aji [adzsi] (az a-t ejtsd rövid á-nak). A Japánt körülvevő vizekben őshonos a japán lómakréla, Japanese horse mackerel, Trachurus japonicus

Sárgafarkú lepényhal, yellowtail vagy Japanese amberjack, Seriola quinquueradiata, 鰤 buri (az u-t ejtsd az u és ü között). A fiatal buri japán neve 魬 hamachi [hamacsi]. Ez is a Japánt körülvevő vizekben halászható, nálunk nem kapható. 

Lepényhal, plaice, flounder vagy flatfish, Pleuronectiformes, 鰈 karei.

Durbincs vagy keszeg, sea bream, 鯛 tai.  

Aranydurbincs, Gilt-head sea bream, Sparus aurata金目鯛 kinmedai. 

Tőkehal, cod, Gadus macrocephalus, 大口魚 vagy 鱈 tara.

Tonhal, tuna, tunny vagy bluefin tuna, Thunnus thynnus, 鮪 maguro. A hasi rész zsíros húsát hívják toro-nak (とろ), amely a sushi éttermek egyik slágere... 

Bonito vagy csíkos hasú tonhal, skipjack vagy bonito, oceanic bonito, Katsuwonus pelamis,  katsuo [kacuo].

Édesvízi angolna, eel, Anguilla japonica, 鰻 unagi.

 

A sós-grillezett makréla hozzávalói:

 

Annyi darab makréla, ahány személyre készül

1/3 teáskanál só

 

Mielőtt a halat kibelezem és megmosom, a legvastagabb részén bevágom egy késsel mindkét oldalát kb. 7 mm hosszan, és az egész halat besózom. 10 percig állni hagyom. Ezután jól megmosom a belsőségtől megtisztított halat, majd konyhai papírtörlővel szárazra törlöm. A sütésre legalkalmasabb eszköz egy grillsütő, Japánban ez a gázsütő aljában egy pici kihúzható grill, speciálisan halsütésre. Ha ez nincs, akkor egy serpenyő is jó, de ebben az esetben egész kevés növényi olajat öntsünk az aljára. Grillezéskor és a serpenyőben sütéskor is figyeljünk az időre, mert könnyen túlkészíthetjük. Grillsütőben tehát mindkét oldal egyidejű grillezése esetén 7-8 perc nagy lángon, ha csak egy-egy oldalt tudunk egyszerre grillezni, akkor pedig szintén nagy lángon először 5 perc, majd megfordítás után 3-4 perc. Serpenyőben közepes lángon 5-6 perc, megfordítás után pedig 3-4. De ezek csak hozzávetőleges értékek, mindenki a saját sütőjét ismeri a legjobban, nem mindegy, hogy gáz, vagy áram, érdemes kísérletezni. Az biztos, hogy ha nyers, azt megérezzük, de semmiféleképpen sem szabad hosszú ideig sütni. Érdemes a farok részt alufóliába csomagolni, mert könnyen megég. Japánban kínai bazsalikomot, japánul shiso-t [siszo] tesznek a hal mellé díszítésként egy kis reszelt jégcsapretekkel és citromszeletkével, de finom egy kis petrezselyemmel is. Rizzsel tálalom, aki akar, tehet rá szójaszószt, azzal, vagy nélküle tökéletes ünnepi vacsora. 

メリークリスマス! [merí kriszmasz], boldog karácsonyt!   

nov
2

1-DSCN6388.JPGA yakiniku [jakinyiku, az u-t ejtsd u és ü között] jelentése grillezett/roston sült hús. A kifejezés gyakorlatilag mindenfajta húsra vonatkozhat, de elsősorban a marhára és disznóra. Yakiniku szószt már nálunk is lehet kapni, de ha elolvassuk, hogy milyen alapanyagokból készítik, akkor felmerül a kérdés, hogy kell -e tartósítószerekkel mérgezni magunkat, illetve hogy érdemes -e megspórolni azt a pár percet, amennyi ideig az otthoni elkészítés tart. Jól zárható üvegben igaz nem évekig, de egy hétig biztosan eltartható. Ez az általam kikísérletezett verzió nyugodtan egyénre szabható, én nem szeretem túl édesen, de aki igen, az nyakon öntheti extra mézzel, vagy cukorral, és tehet bele többet vagy kevesebbet bármelyik hozzávalóból. Érdemes kísérletezni. mert a végeredmény biztosan nagyon finom lesz.

 

Hozzávalók:

1 dl szójaszósz

40 ml mirin (Ázsiai és bio boltokban kapható édes főzőbor)

3 evőkanál méz

2 kiskanál nádcukor (elhagyható)

1 gerezd fokhagyma

1 nagyobb méretű vöröshagyma 1 szelete

1 evőkanál szezámolaj

2 evőkanál szezámmag

 

A szezámmag kivételével minden hozzávalót összeturmixolok, majd alacsony hőmérsékleten felforralom, és kb. 5 percig kevergetés közben főzöm a szószt. A végén belekeverem a szezámmagot, és kész!

okt
29

1-DSCN6170.JPGA legkedvesebb japán szakácskönyvem szerint - amit ezúton is nagyon köszönök barátnőmnek -, a nikujaga (肉じゃが) [nyikudzsaga, a japánban a ni-t mindig nyi-nek ejtjük, az u-t ejtsd az u és ü között, az a-t pedig rövid á-nak] az a japán étel, amelyet a legtöbben készítenének el maguknak. Első lett továbbá azon a felmérésen is, hogy milyen japán ételt készítenél el másoknak. Az olvasók eszerint felebarátaikat is szeretik annyira, mint magukat, és a nikujaga így kerülhetett fel a dobogó tetejére. Maga a szó a niku, hús, és a jagaimo, vagyis krumpli rövidítése, magyar jelentése tehát húsos burgonya, vagy hús és burgonya, de mivel rövidítés, igyekeztem a buri szóval visszaadni a japán szó hangulatát. Nagyon egyszerű, hétköznapi étel, sokféle elkészítési móddal, variálható hozzávalókkal. A gyerekek is nagyon szeretik, már csak ezért is érdemes gyakran, és jó nagy adagban elkészíteni. 

Sokféle elkészítési módja van, és mivel igazi házi kaja, ezért erről is elmondható, hogy ahány ház, annyi szokás. Étteremben ne keressük, ez amolyan anyukám receptje. A legfontosabb alkotó elem - mint ahogy azt már más japán recepteknél megszokhattuk - a dashi. (Elkészítési módját ld. a dashi című bejegyzésben.) Akkor lesz igazán finom a nikujaga-nk, ha magunk készítjük a dashi-t tonhalpehelyből és konbu-ból. Ezen kívül a szójaszósz, a hagyma, a krumpli és a marhahús állandó szereplő, tehát ha ezen kívül valami hiányzik, semmi gond. Nekem pl. a múltkor, amikor a fenti fotó készült, pont volt itthon shirataki [sirataki], viszont zöldbab meg nem. A lényeg, hogy mindenki variáljon kedvére.

A shirataki ma már nálunk is kapható, nagyon divatos "tészta". Konnyaku-ból készül, kalóriaszegény és nagyon egészséges. (A konnyaku-ról bővebben ld. február 4-i bejegyzés). Felhasználási módjáról a csomagoláson mélyen hallgatnak, pedig azért ezt nem ártana magyarul is tisztázni. Pl. rá lehetne írni, hogy amikor kivesszük a csomagolásból, akkor vízben ázik, és nagyon furcsa szaga van, de ez teljesen normális, le kell öblíteni hideg víz alatt egy szűrőben 1 percig, és kész. Utána már csak 2 percig kell forró vízben főzni, és már adhatjuk is hozzá az ételhez. 

Hozzávalók:

4 nagyobb burgonya (kb. 600 g)

1 fej vöröshagyma (kb. 200 g)

1 szál sárgarépa (kb. 120 g)

200 g vékonyra szeletelt marhahús

200 g shirataki [sirataki]

2 evőkanál olaj

2 csésze (4 dl) dashi [dasi]

2 evőkanál sake [szake] Ázsiai boltokban kapható főzőbor

2 evőkanál nádcukor

4 evőkanál szójaszósz

8 egész zöldbab

 

A krumplit meghámozom, falatnyi darabokra vágom, és hideg vízbe áztatom. A vöröshagymát kb. 8 részre vágom, nagy szeletekben hagyom, nem aprítom föl. A sárgarépát és a marhahúst is falatokra vágom, az utóbbit először szép vékonyra szelem. A shirataki-t megfőzöm (ld. fent), és feldarabolom, hogy ne legyenek olyan hosszúak a szálak. Leszűröm a krumplit. A nagy darabokban hagyott hagymát megforgatom az olajban, és nagy lángon addig sütöm kevergetés közben, amíg illatozni nem kezd, vigyázva, nehogy leégjen. Hozzáadom a sárgarépát, a krumplit és a marhahúst. 1-2 percig kevergetem nagy lángon. Hozzákeverem a shirataki-t, a dashi-t és a sake-t. A japánok nem szeretik, ha az étel zsíros, ezért minden esetben le kell szedni a húsléről a habot. Hozzáadom a cukrot, fedőt teszek az edényre, és 5 percig alacsony hőmérsékleten párolom. Hozzáöntöm a szójaszószt, majd további 15 percig párolom fedő alatt kis lángon. A zöldbabot félbevágom, megfőzöm, és díszítésként a kész nikujaga-ra teszem.

 

Ha nem tudunk shirataki-hoz jutni, semmi gond, egy másik receptben nem is tartozik a hozzávalók közé. Ehhez csupán az alábbiakra van szükség:

300 g marhahús

4 nagy krumpli (kb. 600 g)

1 nagy fej vöröshagyma (kb. 200 g)

2 csésze (4 dl) dashi [dasi]

2 evőkanál nádcukor (az eredetiben 6 kanál van, de akkor borzasztóan édes lesz...)

1 evőkanál mirin (Ázsiai és bio boltokban kapható édes főzőbor)

5 evőkanál szójaszósz

1 evőkanál olaj

Mindent a fenti leírás szerint csinálok egészen addig, hogy az olaj, hagyma, hús, krumpli az edénybe került, és ezután a dashi-t, a mirin-t és a cukrot egyszerre keverem hozzá, és nagy lángon felforralom. Közepes hőmérsékleten leszedem a habot a tetejéről, és fedő alatt párolom 15 percig. A végén fedő nélkül főzöm még 5 percig, amíg a szósz besűrűsödik. 

 

okt
8

1-DSCN6292.JPGA Japánban kedvelt gombák közül már nálunk is elérhető néhány. A legnépszerűbb a shiitake [sítake, nem sitake!], amely már trendi magyar éttermek, bisztrók étlapján is megtalálható. A shiitake tényleg fantasztikus, de főleg nyersen, mert hogy már úgyis kapható tálcán, celofánba csomagolva. Szárított formában is teljesen jól használható, de a friss gomba illata semmivel sem összehasonlítható. A shimeji [simedzsi] nevű gombát (Lyophyllum shimeji) levesbe teszik, vagy tenpura formájában találkozhatunk vele, de népszerű nitsuke [nyicke] verziója is, amikor édes szószban párolják. Nagyon jól megy tészta ételekhez, erre bizonyíték ez az elnyugatiasított variáció, mely ugyan nem tartozik a hagyományos japán ételek közé, viszont az íze az csodálatos, hétköznapi 10 perces vacsorára tökéletes fúziós fogás. 

Hozzávalók:

spagetti (ki mennyit eszik, annyit főzzön, de al dente legyen, mert túlfőzve élvezhetetlen)

1 "csokor" shimeji (ha kisebb darabot kapunk, akkor 2)

4 vékony szelet bacon, vagy császárszalonna (ez is ízlés dolga, aki húst hússal eszik, az tehet bele többet, de úgy is számolhatunk, hogy kb. akkora és annyi falat bacon kerüljön bele, amennyi shimeji fejünk van)

2 gerezd fokhagyma

4 evőkanál olaj (én fele-fele arányban használtam olíva és szezámolajat)

4 evőkanál szójaszósz

4 evőkanál sake [szake] (Ázsiai boltokban kapható főzőbor) vagy jó minőségű fehérbor

bors

Kb. annyi idő alatt készül el a bacon-shimeji szószunk, amennyi alatt a spagetti megfő. Tehát amíg fő a tészta felvágom kisebb szeletekre a fokhagymát, a shimeji fejeket leválasztom a tőről, megmosom, megtörölgetem, és falatnyi darabokra vágom. A bacon-t is hasonló nagyságú falatokra szeletelem. 2 evőkanál olajon (1 szezám, 1 olíva) közepes lángon megforgatom a fokhagymát és a bacon-t, vigyázva, hogy nehogy leégjen. Hozzákeverem a gombát is, két-három forgatás, és ekkor már a tészta is leszűrhető. Belekeverem hát a spagettit is, és a sake-val lelöttyintve jól összeforgatom a többi hozzávalóval. Végül hozzáöntöm a szójaszószt, megsózom, borsozom és tálalom. Aki szereti a csípőset, annak egy kis chili karikát ajánlok a tetejére. Vigyázat, másnapra nem marad, akármekkora adagot is készítettünk!

 

sze
20

1-DSCN5937.JPGA kakiage [az a-t ejtsd rövid á-nak] (掻き揚げ) magyar fordításán sokat törtem a fejem. A kaki (掻き) [itt főleg ejtsd az a-t rövid á-nak... :)] az utána következő ige jelentését hivatott erősíteni, tehát itt az ageru (揚げる) igét nyomatékosítja, amely azt jelenti, hogy serpenyőben, olajban kisütni. A kakiage a tenpura (ld. zöldséges tenpura bejegyzés) egyik fajtája, de semmiképpen sem a hagyományos tenpura, mint ahogy ez tévesen több könyvben, blogban megjelent már. A kakiage tehát röviden azt jelenti, hogy hosszúkás darabokra vágott különböző zöldségeket, tengeri herkentyűket lisztbe forgatunk, majd forró olajban kisütünk. Sosem gondoltam volna, hogy ez a többféle alapanyag első próbálkozásra összeáll eggyé, és hogy ilyen jól fog kinézni. Aki nem hiszi, próbálja ki.

 

Hozzávalók:

6 nagyobb, vagy kb. 18 kisméretű garnélarák (nem lehet túladagolni, de nagyon fontos a méret, mivel különböző a nagysága a rákoknak, ezért érdemes úgy számítani, hogy annyi mennyiség legyen a garnélarákból, mint amennyi a kukorica)

120 g vöröshagyma

60 g sárgarépa

80 g kukorica (ha fagyasztott, akkor először olvasszuk ki, és egy kicsit szárítsuk meg)

1 tojás

2/3 csésze liszt (1 csésze 200 ml)

olaj 

jégkocka, vagy jeges víz

 

A hozzávalókból kimaradt a mitsuba [micuba, az u-t ejtsd az u és ü között], azaz japán vad turbolya, de szerintem anélkül is tökéletes. A Jankovich Kúriában Rácalmáson ezzel a technikával készül az egyik kitűnő koreai előétel, Forster Zoltán petrezselymet tesz bele, ettől valóban sokkal színesebb lesz, nagyon jól mutat benne a zöld szín. A garnélarák helyett cukkinit használ, nem tesz bele kukoricát, viszont kukoricalisztben süti ki. Ebből is látszik, hogy variálhatunk kedvünkre.

Minden sütnivalót kb. 3 cm hosszú vékony darabokra vágok, ha a garnéla nagyobb, akkor feldarabolom, ha kicsi, akkor egészben hagyom. A bunda elkészítésénél nagyon fontos, hogy a tenpura-nál leírtakhoz hasonlóan hideg legyen a víz. Ehhez én vagy jégkockát, vagy egy tálkában kb. 20 perc alatt mélyhűtőben lehűtött vizet használok. Az 1 darab tojásomhoz annyi jeges vizet (ha jégkocka, akkor először hagyom feloldódni) teszek, hogy 2/3 csészényi legyen (1 csésze 200 ml), és egy nagy tálba öntöm. Szép lassan hozzászórom a lisztet, és alaposan összekeverem. Közben kb. 170 fokosra olajat melegítek egy serpenyőben. A hőmérséklet akkor jó, ha egy fakanalat az olajba mártva nagyobb buborékok keletkeznek. A rákocskákat és a zöldségeket beleforgatom a masszába, és a serpenyőbe teszem. Egy nagyobb fakanállal kell az egészet összefogni, ügyesen, úgy, hogy a masszával egyben maradjon minden, és óvatosan kell belecsúsztatni a forró olajba. 2 percig sütöm az egyik oldalát, majd nagyon óvatosan megfordítom, és megint 2 percig sütöm a másik oldalát is.

Kb. 15 perc alatt elkészíthető kísérő fogás, rizzsel és egy kis sörrel a legjobb... :) 

aug
17

1-DSCN5754.JPGA japán konyhaművészetben alaptétel, hogy olajos, sült ételek mellé ecetes íz passzol. Nyáron a 42 fokban, amikor az embernek alig van étvágya, magában is jól jön egy kis savanykás salátaféle. Ráadásul az ecetnek baktériumölő hatása is van, nem véletlenül használják régóta tartósításra. Ne feltétlenül a magyar boltokban kapható vízkőoldóra gondoljunk, ecetből ma már nálunk is nagyon sokféle elérhető. Ehhez az ételhez én a rizsecetet ajánlom, de biztos nagyon finom gyümölcs, vagy esetleg más gabonából készült ecettel is.

A polip állítólag 25 kilót is nyomhat, de nálunk viszonylag nehéz ilyen példányokkal összefutni. Kicsi, aranyos polipokat frissen is vehetünk, ezeket pik-pakk meg lehet főzni. Nem drága, elég belőle kevés is, ráadásul nagyon egészséges. Ha már megvettük a pici polipunkat, akkor már csak azt kell eldöntetünk, hogy lefagyasztjuk -e, vagy frissen használjuk. Forró nyár estékre csodálatos, frissítő vacsora. 

 

Hozzávalók:

2 kisebb kígyóuborka (összesen kb. 180 g)

wakame (bio és ázsiai boltokban kapható) áztatás és kicsavarás után 80 g

1 nagyobb darab gyömbér, ki hogy szereti...

120 g polip 

1 kiskanál só

4 evőkanál rizsecet

2 evőkanál nádcukor

1 kiskanál szójaszósz

 

Egy lábosban vizet forralok, és amikor már fő a víz, akkor a jó alaposan megmosott polipot elkezdem belemártani a forró vízbe úgy, hogy először a csápjait teszem bele, egy kicsit a vízben tartom, majd az egész testet az edénybe csúsztatom. Amíg a polip fő, addig az uborkát szeletekre reszelem, sóval megszórom, és félreteszem. A wakame-t leforrázom, majd hideg vízbe áztatom 10 percre. A meghámozott gyömbért vékony csíkokra vágom. Mivel az uborkában is nagyon sok víz van, nem is beszélve a vízbe áztatott wakame-ről, a legfontosabb, hogy a lehető legjobban megszabaduljunk a nedvességtől. Ezért nagyon fontos, hogy alaposan kicsavarjuk a sós uborkát és a wakame-t, kicsavarás után pedig még szűrőbe is tehetjük, hogy biztosan eltávolítsuk a vizet. Egy tálba öntöm az ecetet, a cukrot, a sót és a szójaszószt, és jól összekeverem. Forrástól számított 30 perc elteltével kiveszem a vízből a polipot , és falatnyi darabokra vágom. Egy üvegtálban óvatosan összekeverem az uborkát, a wakame-t és a polipot,. és leöntöm a szósszal, majd összedolgozom. Bármilyen étel mellé tökéletes választás, de akár önállóan is megállja a helyét. 

aug
5

Japán tojásleves

| Szerző: Eszuteru | 6:54 pm

1-DSCN5730.JPG

Aki nem szereti a tojáslevest úgy általában, az most ne figyeljen ide, mert a magyar és a japán verzió nem különbözik radikálisan. Az biztos, hogy mindkettő tojásból készül.

Hozzávalók:

9 dl dashi alaplé (ld. a dashi bejegyzés alatt)

1 kiskanál szójaszósz

1 evőkanál kukoricakeményítő 

2 evőkanál víz

2 tojás

fél kiskanál só

snidling vagy metélőhagyma

 

Egy lábasba öntöm a dashi alaplés vizet a sóval és felforralom. Amikor forr, akkor a szójaszószt és a 2 evőkanál vízzel elkevert kukoricakeményítőt is hozzáöntöm, és jó alaposan összekeverem. Ezután közepes hőmérsékleten tovább kevergetem, majd a két felvert tojást óvatosan hozzáöntöm. A lényeg, hogy a keményítő és a tojás ne egyszerre kerüljön a forró vízbe, mert akkor darabos lesz, hanem állandó kevergetés mellett. Apróra vágott hagymával tálalom.    

 

 

máj
13

1-DSCN4721.JPGHa olyan valakinek kellene ajánlanom egy japán ételt, aki más nemzetek konyhájától idegenkedik, akkor ezek a falatkák biztosan dobogós helyen lennének. Azokat, akik kimondták már az "utálomaszusit" mondatot, ezekkel a húsfalatkákkal azonnal vissza lehet csábítani a japán konyhát imádók táborába. Hétköznapi vacsorára, vagy akár ünnepi asztalra sok fogás közül egynek is tökéletes választás.

A hús kiválasztása a japán húsrészlegekben pofon egyszerű, mert a csomagoláson a következő szerepel: 豚肩ロース (buta kata rōsu) [rószu], szó szerinti fordítása: disznó váll karaj. Mi magyarul különbséget teszünk a váll, vagyis a lapocka (angolul shoulder), a karaj (angolul loin, azon belül is van hosszú, meg rövid) és a szűzpecsenye (angolul tenderloin) között. Kicsit félrevezető tehát a lapocka és a karaj együttes használata, de kezdek belenyugodni, hogy a sertés részeinek magyarra fordításánál változatosabb és zagyvább félreértelmezéseket már csak a halakról lehet találni, mert ott aztán még nagyobb a zűrzavar. Mivel én nem vagyok hentes, nem is akarok ennél részletesebb fejtegetésekbe bonyolódni a sertés részeinek elemzésében, inkább azt javaslom, hogy használjunk a sertés tetejéről olyan húst, amilyet csak akarunk. A lényeg, hogy vágjuk falatkákra. Saját tapasztalatomat tudom csak megosztani, miszerint ha már disznó, akkor legyen a java, vagyis a szűzpecsenye. 

A teriyaki [terijaki] (az a-t ejtsd rövid á-nak) szósz készen is kapható, és tulajdonképpen bármihez adható, bármilyen húshoz, halhoz vagy zöldséghez. 

 

Hozzávalók:

400 g szűzpecsenye vagy karaj, esetleg lapocka falatokra vágva

3 evőkanál sake [szake] (Ázsiai boltokban kapható főzőbor)

3 evőkanál nádcukor

2 evőkanál mirin (Ázsiai és bio boltokban kapható édes főzőbor)

3 evőkanál szójaszósz

1 1/2 evőkanál olaj (én napraforgó és szezám keverékét szoktam használni, ettől karakteresebb lesz az étel íze)

kukoricakeményítő

 

A húst 3-4 mm-es falatkákra vágom. A keményítőt elvileg gézdarabkán kell átpasszírozni, tény, hogy úgy biztos nem lesz darabos, de egy teaszűrő is megteszi. A húsfalatkák mindkét oldalát megszórom a keményítővel, majd egy serpenyőben felforrósított olajba teszem. Közepes lángon készre sütöm, majd a serpenyőből kiöntöm az olajat egy tálkába. A húshoz öntöm a sake-cukor-mirin-szójaszósz keveréket, alaposan összerázom, és közepes lángon rövid ideig tovább pirítom. Párolt zöldséggel és rizzsel tálalom.

ápr
30

1-DSCN5476.JPGA konbu egy algafajta - mondják tengeri hínárnak, vagy moszatnak is, de én maradnék az elegánsabb algánál... - mely világszerte egyre népszerűbb; gyermek táplálkozással kapcsolatos szakkönyvben is olvastam már arról, hogy a babból és hüvelyesekből készült ételbe érdemes tenni, mert csökkenti a szélképződést. Számtalan egyéb jó tulajdonsága mellett arra ügyelni kell, hogy a napi megengedett adagot ne lépjük túl, mert magas jódtartalma esetleg kedvezőtlen hatású lehet, bár nem gondolom, hogy lenne ember, aki tonnányi konbu-t képes lenne egyszerre magába tömni. Angol átírásban gyakran kombu-ként szerepel, erről az a véleményem, hogy ha egyszer az eredeti japán szó 昆布, azaz こんぶ, 3 szótag: ko-N-bu, és nem szerepel benne m, akkor írjuk csak át úgy, ahogy van, végtére is a magyarban sem úgy írjuk a részleges hasonulás miatt az azonban-t, hogy azonban, még akkor sem, ha a b betű előtt az n helyett m-et ejtünk.

A  katsuo [kacuo]  csíkoshasú tonhal, a katsuo bushi [busi] pedig a szárított, erjesztett és füstölt katsuo. A konbu-t megvehetjük nagy lapokban, vagy hosszú csíkokra vágva, a katsuo bushi pedig tonhal, vagy bonito pehely néven kapható. Ha van otthon konbu is, meg katsuo bushi is, akkor már csak egy mérleg kell, mert érdemes ügyelni az adagolásra. Nem minden ételhez illik a hal mellékíz, ilyenkor konbu-s dashi-t készítek - a receptet ld. dashi konbu-ból címen, a dashi-ról bővebben pedig ld. a dashi alatti bejegyzést -. Használhatunk persze instant verziót is, de az igazi házi dashi olyan ízt kölcsönöz az ételnek, hogy ha egyszer kipróbáltuk, nem mondunk le többé erről a félórás kis procedúráról. Dashi alatt egyébként mindig ezt a verziót értem, s külön jelzem, ha másfajtát érdemes használni. 

Az előkészületekhez hozzátartozik, hogy a konbu-t nem piszkáljuk, a fehér foltok nem ártalmasak, nem kell kapargatni, mosogatni, ne csináljunk vele semmit. Ha esetleg homok lenne rajta, ami nagyon ritkán, de előfordulhat, akkor csak óvatosan törölgessük át konyhai papírtörlővel. Mint annyi más természetes alapanyagot, a konbu-t is tilos forralni, különben megkeseredik. 

Hozzávalók:

8 cm hosszú konbu (kb. 8 cm X 2 cm hosszú csík)  

8 g tonhal pehely

3 csésze (6 dl) víz

Egy edénybe beleöntöm a vizet, beleteszem a konbu-t, és fél-1 órán keresztül, mikor mennyi időm van, állni hagyom. Ha letelt a max. 1 óra, közepes hőmérsékleten forralni kezdem a vizet benne a konbu-val, és amikor épp forrni készülne, tehát a víz teljes felületén fehér habok jelentek meg, kiveszem a konbu-t. Magasabb hőmérsékletre kapcsolok, és a vízhez adom a tonhal pelyhet. Egyetlen forrás után leveszem az edényt, és a pelyhet átszűröm egy konyhai szűrőn, melybe előzőleg konyhai papírtörlőt tettem. Nem szabad a pelyheket nyomkodni, vagy bármilyen eszközzel piszkálni, csak le kell szűrni, és már kész is az alaplé. Hűtőben 2-3 napig megőrzi szavatosságát. 

ápr
28

1-DSCN5486.JPGRizsből sosem elég. Voltam olyan japán négytagú családnál homestay-en, ahol a két serdülő fiúgyermek és a szülők hetente 10 kiló rizst fogyasztottak el. Ez Japánban teljesen normális, nincs is 2 kg-osnál kisebb kiszerelésben a boltok polcain, fölösleges is lenne, mert egyébként naponta kellene boltba járni miatta. Többször írtam már erről a csodálatos gabonáról, és talán azt is, hogy én magam Japánban szerettem meg, az olajban szétfőtt B rizst pedig ma sem tudom megenni. A rizs akkor jó, ha szép és illatos, lehet pergő, vagy ragacsos, mindegy, a lényeg, hogy jó minőségű fajta legyen. Japánban egyszerűen nem lehet mellényúlni, ragaszkodhatunk bármelyik régióhoz - nekem a Niigata prefektúrabeli lett a kedvencem - rossz rizsbe nem botlunk. A fehér, hántolt rizsben alig marad ásványi anyag és vitamin, ezért manapság már Japánban is egyre népszerűbb a hántolatlan barna rizs.

Ezt a nagyon egyszerű, mégis a hétköznapinál különlegesebb köretet bármilyen rizsfajtából, még rizottóból is elkészíthetjük, de jó választás a barna rizs is. 

Hozzávalók:

3 csésze rizs (1 csésze 200 ml)

1 csésze zöldborsó (lehet fagyasztott is)

2 és 1/4 csésze konbu-ból készült dashi [dasi] (az elkészítési módot bővebben ld. konbu-s dashi)  

3/4 csésze zöldborsó főzőlé 

3 evőkanál sake [szake] (Ázsiai boltokban kapható főzőbor)

1 kiskanál só 

kevés szójaszósz

 

A konbu alapléhez a konbu-t beáztatom, a rizst megmosom. 1 óra elteltével kiveszem a vízből a konbu-t, a rizst felöntöm a konbu-s lével, és 1 óráig hagyom, hogy magába szívja a levet. Ha a zöldborsó friss, akkor megtisztítom, és rögtön 5 percre egy csésze sós vízbe áztatom. Ha fagyasztott, akkor a konbu alaplé készítése idején veszem ki a fagyasztóból, hogy felolvadjon, és csak kb. 1 óra elteltével áztatom 5 percre egy csésze sós vízbe. Kiveszem a sós léből a borsót, és a levet felforralom, majd a borsót 3-4 percig kis lángon főzöm benne. A legjobb, ha ezután rögtön jeges víz alá kerül a borsó, hogy ne forrjon tovább, a legegyszerűbb, ha edényestől egy jeges vízzel teletöltött nagyobb edénybe tesszük. Leszűröm a borsót, és a levéből félreteszek 3/4 csészényit. Ezt aztán a rizshez keverem a szakéval és egy kis kanál sóval együtt, megkeverem, és rizsfőzőben, vagy egy jól zárható főzőedényben megfőzöm. Amikor megfőtt a rizs, hozzákeverem a borsót, és még egy pár percig együtt is párolom őket.

 

ápr
17

A dashi

| Szerző: Eszuteru | 7:43 pm

DSCN5444.JPGA dashi [dasi] a japán konyha egyik alap hozzávalója. Minden leves és sok más fogás nélkülözhetetlen összetevője, leginkább a húslevesből illetve zöldséglevesből készült alapléhez hasonlít. Csakhogy a dashi halból készül. Először instant változatát mutatom be, azt a dashi nevű port, amit nálunk is lehet kapni az ázsiai boltokban, a leveskocka japán megfelelőjét. A Shimaya [simaja] vállalatot 1950-ben alapították és 1964 óta gyártanak dashi-t. Hozzánk Németországból kerül, de a származási hely Japán. A csomagolás egyik fő érdekessége, hogy ízesítő tonhalpornak fordították magyarra, illetve hogy a német nyelvű összetevők közül egy biztosan kimaradt. A dobozban 10 kicsi zacskó található, ezekre azonban már nem került idegen nyelvű felirat, tehát aki nem tud olvasni japánul legalább úgy, ahogy egy japán általános iskolás, akkor egyetlen szót sem ért a leírásból. (Hogy a gyerekek számára is érthető legyen, a japán nyelvű magyarázatokat hiraganával és nem a bonyolultabb kanji-kkal [kandzsi], azaz kínai írásjegyekkel írták.) Na, de visszatérve ahhoz a részhez, amelyet japán nyelvtudás nélkül is elolvashat egy magyar átlagpolgár, a helyzet az, hogy az összetevőkön kívül az égvilágon semmi sem derül ki a doboz tartalmáról. Az összetevők önmagukban pedig elég rémisztőek, van ugyanis a dobozkában só, glutamát, glükóz, laktóz, szárított tonhal por, ízfokozó E 631 disodium succinate és szárított tengeri növények. Tehát összegezve: 2 egészséges és 5 egészségtelennek tartott anyag.

A dashi-nak egyébként öt fajtája van: 1. konbu és katsuobushi [kacuo busi], 2. konbu, 3. niboshi [nyibosi], azaz szárított szardínia 4. shiitake és 5. szárított szardínia sake-val. A konbu egy algafajta, nálunk is kapható szép nagy lapokban, vagy hosszú csíkokra vágva. A katsuo magyarul csíkoshasú tonhal, a katsuo bushi pedig a szárított, erjesztett és füstölt katsuo. (A többi dashi fajtáról majd a friss dashi készítésénél lesz szó.) Az instant dashi-ról el kell még mondanom, hogy a glutamátot manapság összefüggésbe hozzák allergiával, hiperaktivitással, különböző halálos betegségekkel, és bár nagy mennyiségben biztosan veszélyes, azt azért nem gondolom, hogy egy egyébként egészségesen, tehát készterméket és gyors éttermi ételt, valamint ízfokozókat és egyéb szörnyűségeket nem fogyasztó emberre ártalmas lehetne 1 kiskanál dashi por. Azt viszont én is fontosnak tartom, hogy kisgyerekek lehetőleg ne egyenek belőle, én a másfél éves miso [miszo] levesért rajongó gyermekemnek külön készítem a levest instant dashi nélkül. Dashi-ra viszont szükség van, mert ez adja a japán ételek sava-borsát. Szó szerint. A vicc az, hogy egy átlag magyar embernek esélye sincs a feldolgozási módját megérteni csupán úgy, hogy begyalogol egy ázsiai boltba, és ott megveszi a dashi-t, mert a zacskón ezt találja:

DSCN5452.JPG

 

Álljon hát itt a magyar fordítás:

Egy zacskóban 5 g por található

miso shiru [miszo siru], azaz miso leves 5 fő

udon, soba [szoba] 2 fő

oden 2 fő

 

Azt gondolom, hogy ez lényeges információ, még akkor is, ha az oden-nel kapcsolatban már én is panaszkodtam, hogy nálunk nem elérhetőek az alapanyagok, de miso leves, udon és soba ezen a blogon is szerepel. Szóval aki eddig nem tudta, hogy a dashi-ból milyen mennyiséget használjon egy főre, annak remélem segíthettem.  

már
31

DSCN3096.JPGA garnélarák az ú.n. tízlábú rák egyik fajtája, nagyon kedvelt és ezért elképesztő mennyiségben halászott faj. A japánul ebi (海老 vagy ) névre hallgató garnélarák többféle méretben is kapható, de leggyakrabban kilapítva, sushi-n találkozhatunk vele. Ezen kívül kedvelt még a tenpurázott, illetve bundázott formája, a tenpura ebi, és az ebi furai is. Ezekhez az ételekhez hagyományosan kuruma ebi-t (車海老、車蝦, Marsupenaeus japonicus) használnak, melyet magyarul szó szerint japán tigrisráknak kellene fordítanunk. A japánban a kerék (kuruma) a rák alakjára utal. Magyarországon viszont  nemes egyszerűséggel garnélának hívnak minden kisebb méretű rákot, így ezen a néven érdemes keresni az üzletekben. Most már nálunk is lehet frisset kapni, de szerintem fagyasztva is jó, sőt biztonságosabb is, ha abból indulunk ki, hogy Magyarországon nincs tenger, tehát igazán friss állapotában itthon nem lehet hozzáférni. Az utóbbi esetben viszont egy nappal az elkészítés előtt hűtőben fel kell olvasztani. Az apró előfőzött, és ezért aztán tisztítás után fagyasztott rákkal a legkönnyebb bánni, ugyanakkor a nagyobb verzióval való pepecselésre szánt idő megtérül, mert az íze sokkal finomabb. Japánban volt szerencsém több kilót megtisztítani, kibelezni, mire megtanultam a csínját-bínját, de nem akkora ördöngösség, mint elsőre tűnik. Csak ügyesen kell a hátán megcsípni a páncélt, hogy az egész egyben lejöjjön, és érdemes a belsőségtől is megszabadulni, mert a hátán futó fekete csíkocskának egyrészt nincs valami jó íze, másrészt a romlás fő forrása is lehet. Fogpiszkálóval a legegyszerűbb a belezési művelet. Én sokszor a fejét és a páncélját főzés előtt le sem veszem, mert főtt vagy sült állapotában evés közben sokkal egyszerűbb eltávolítani a nem kívánt részeket. A belezés kétféleképpen történhet.

1. Ha meghagyjuk a fejét.

A rák testét óvatosan behajlítjuk, a hátát gömbölyítjük, és a fejétől számítva a 2-3. ízecskénél a páncélba szúrunk egy bambuszpálcikát vagy fogpiszkálót, és azzal kihúzzuk a belecskét. 

2. Ha levágjuk a fejét

Hassal fölfelé tartjuk a rákot, és a fejéhez legközelebbi íznél lenyisszantjuk a fejét. A bélcsatorna ezek után könnyen kihúzható.  

 

Hozzávalók:

12 garnélarák 

1 evőkanál sake [szake] Ázsiai boltokban kapható főzőbor

lime 

A friss garnélákat (a fagyasztottat korábban 1 nap alatt hűtőben felolvasztottam) kibelezem. Enyhén megsózom, ráöntöm a szakét és 10 percig állni hagyom. Hármasával felszurkálom 2-2 hústűre a rákokat úgy, hogy nem egyenesítem ki őket, tehát a képen látható módon begörbülnek, és az egyik tűt a fej közelében, a másikat pedig a farok rész közelében szúrom a rákokba. Sütőpapírral kibélelt tepsire teszem őket, és 220-250 fokos sütőben 8-9 perc alatt készre sütöm. Akkor sült át a közepe is, ha az egész test pirosas rózsaszín, és ha a hústűkről könnyedén le lehet húzni őket. Még meleg állapotukban húzom le a garnélákat a hústűről és citrommal vagy lime-mal tálalom. 

már
21

DSCN5357.JPGÍrtam már a japán hamburgeres láncról, a fasírtról és a tófuról is, nincs is mit hozzátenni ezekhez, maximum annyit, hogy aki laktató, akár szendvicsbe is illeszthető japános ételre vágyik, annak ez egy tökéletes választás.

Hozzávalók:

300 g tófu (érdemes jó minőségű tófuban gondolkodni, a dm-ben és a bio boltokban kaphatókat ajánlom)

2 kis fej vöröshagyma

200 g darált sertéshús (más húsból is finom, lehet akár sertés-marha vegyesen, vagy csirke is)

3 kiskanál növényi olaj

Fél tojás (én nem vacakoltam, beletettem egy egészet...)

bors

 

A tófut lecsepegtetem, majd konyhai papírtörlőbe csavarom, ráhelyezek valamilyen nehezéket, és 20 percig békén hagyom. Közben nagyon apróra vágom a hagymát, hőálló tányérba teszem és meglocsolom 1 kiskanálnyi olajjal. Japánban nagyon elterjedt a mikrohullámú sütő, nem is volt dolgom olyan háztartással, ahol ne lett volna, nálunk már kevésbé, így például nekünk sincs, de akinek van, az 1 percre tegye be a hagymát, akinek nincs, az pedig 200 fokos sütőbe tegye 4-5 percre. Amíg kihűl a hagyma, addig a húst összekeverem egy kis sóval, borssal és a tojással. Alaposan összekevertem egy villával, majd hozzáadom a tófut, és kézzel - én egyszer használatos gumikesztyűben :) - tökéletes masszát gyúrok belőle, majd kb. 8 fasírtkát alakítok ki belőle, és 2 kiskanál olajban kisütöm először közepes lángon oldalanként kb. 4-5 perc alatt. Ha már szép aranybarna - japánul róka színű -, akkor fedőt teszek rá, és kis hőmérsékleten mindkét oldalát 3-3 percig sütöm. Salátával magában is nagyon finom, de ha igazán japánossá szeretnénk tenni, akkor jégcsapretket reszelőn reszeljünk le, egy kis retekkel, vagy más salátával és rizzsel tálaljuk. Szójaszósszal nyakon öntve tökéletes ebéd vagy vacsora, gyerekeknek ráadásul jó gyorsétterem helyettesítő is.   

süti beállítások módosítása